Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Dinnyés István: A táj- és a természet hasznosítása a régészeti leletek alapján

dűlő: TBM Adattára 500—77. (Leltározatlan leletek a CKM-ben). IV. Tápiószele— Gyeprejáró: TBM Adattára 495—77.; leletek a CKM-ben. V. Tápiószele—papszögi Tápió-híd környékén talán AVK-telep található: TBM 73. 2. 1., 5—7, 9.; 74. 1., 1—2, 10—11, 31, 77, 207. VI. A Tápióság—zsigerpusztai AVK-edény (legutóbb Kalicz, N.—Makkay, J. 1977, 164., 170. t. 14.) már a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája területén került elő, s bizonyára a két műveltség közti kapcsolatokat jelzi. Itt jegyezzük meg, hogy a hivatkozott helyen téves, bizonyára elírás a Tápiósüly községnév, Tápióság helyett. 15 A természeti környezet hasonlóságával magyarázta a DVK megtelepedését Patay P. 1967, 14—15. Mások inkább a Dunakönyök és környékének központi fekvését, az átkelőhelyek jelentőségét emelik ki — Kalicz N. 1970, 28. 16 Szentmártonkáta és Nagykáta területének északi-északkeleti, a Hajta vízgyűjtő területéhez tartozó részére gondolunk. Sajnos a terület újkőkori leleteinek többsége [Szentmártonkáta 32, Nagykáta 41, 43, 62(?), 142] elég jellegtelen, pelyvás anyagú házikerámia, pontosabb meghatározásra nem alkalmas leletanyag. 17 Kalicz N. 1970, 24. szövegközti kép. — Kalicz, N.—Makkay, J. 1977, 8. térkép. 18 A középső rézkorban a Gödöllői dombvidék déli és keleti része — így a Tápió mente is — bodrogkeresztúri kultúra területéhez tartozott: legutóbb (áttekintve a korábbi irodalmat) Kővári K. 1980, 9—10. A késő bronzkori csekei csoport a Tápiók forrásvidékének megszállása (Mende: Kemenczei, T. 1975, 54.) után tovább kellett haladjon К—DK felé, különben nem találhatnánk meg leleteiket Cegléden (Dinnyés I. 1982, 53., XIII. t. 5—8.). 19 Tápiószele—Gyepre járó: az Ilike jobb (déli) partján, TBM Adattára 495—77. Tápiógyörgye—Nagyteleki dűlő és Nagypáskom lelőhelyek az Ilike bal partján: TBM Adattára 499 és 500—77. 20 Nagykáta 40, 41, 43, 62. sz. topográfiai számú lelőhelyek. A lakottság természetesen nem folyamatos. A kedvező fekvést korunkban az ott álló tanyák illusztrálják. 21 Például Tápiószecső 1. és 12. lelőhelyek a Felső-Tápió partján; Szentmártonkáta 42. lelőhely egy kis patak É-i partján. 22 Ilyen pl. Tápióbicske—Várhegy: TBM Adattára 124—71; 368—73. — összefoglalva a korábbi adatokat Miklós Zs. 1982, 35—36. és Tápiószentmárton—Hatvani-hegy (öreghegy): Kubinyi F. 1864, 171. — Bella L. 1926, 159. — Kalicz, N. 1968, 126. — Dinnyés I. 1973, 38—41. —i Miklós Zs. 1982, 37. 23 Pl. a Pest—Szolnok közötti sószállító út (Tápió-) bicskei részét „budai nagyút"ként nevezik 1281-ben: Bártfai Szabó L. 1938, 102. sz. regeszta. 24 A régészeti lelőhely és az egykori település, falu sokszor azonos, de nem ritkán eltérő területet jelent. Pl. egy patak két partján, egymással szemben levő, azonos korú, két, régészeti lelőhely minden bizonnyal azonos falu két részét jelenti, mégis különböző lelőhelyekként kezeljük őket. 25 A „tanyaszerű" jelző tehát a méretekre utal. Csak olyan lelőhelyeket sorolunk ide, melyek kiterjedése a terepbejárás során jól meghatározható volt. 26 Népvándorlás koriak pl. Nagykáta 21, 137, 143, 144; Farmos 7, 40; Szentmártonkáta 57, 62, 68. sz. lelőhelyek, őskorból ilyen a Nagykáta 98. sz. lelőhely, a Farmos 8. sz. lelőhely pedig XIII. századi. Ugyancsak ilyen apró, magányosan is előforduló, Árpád-kori lelőhelyeket említ a gödöllői járásból Miklós Zs. 1982, 19. 27 Nagykáta 20. sz. lelőhely (Felsőegreskáta). 28 Nagykáta—Kender-halom (topogr. 76. sz. lelőhely): MNM Adattára 108. N. III.; CKM Adattára 1880—82. A Kender-halmon 1982 nyarán a szerző feltárta a temető néhány sírját, sikerült tisztáznia az ÉK—DNy-i tengelyű, téglalapos hajójú és téglalap alakú szentélyes templom alaprajzát. A Kender-halom és környékétől DNy-ra a 131. sz. lelőhely részlete; É-ra a 136., K-re a 71. és a 139. (a Hajta partján) lelőhelyek találhatók. 29 MNM É 66. 1. 1—59. — MNM Adattára 158/1964. XII. — Gedai I. 1966. 30 Méri I. 1964, 2, 48—49. 31 Szabó I. 1966, 191. — táblázatait használtuk. 32 Szentmártonkáta 5. sz. lelőhely. Maga a falu a XVII. század végén pusztult el. 33 A lelőhelyek többségén nincs lehetőség a településszerkezet megfigyelésére. Csak olyan megfigyeléseinket idézzük, amikor sikerült az egykori házak, gödrök nyomát a felszínen (elszíneződött talajfoltok) észlelni. Azt viszont, hogy a telepen mely házak álltak, s melyek voltak már elhagyottak egy adott időpontban, nem tudjuk a felszíni nyomokból megállapítani. 45