Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

A terület nyugati községeiben elevenebben él a pitar elnevezés, és csak a hátsó részt hívják konyhának. (Űri, Kóka, Tápióság). A Tápió alsó folyása menti községekben viszont sok helyen úgy tudják, hogy mindig konyha volt a neve az előtérnek is. Az emlékezet, ha a mai 90 éves embereket vesszük alapul, a századfordulóig tart. Ha megnevezik azt, hogy ők szüleiktől, nagyszüleiktől hallották vagy látták a dolgokat, egy-egy jelenség létezésének ismerete a múlt század 70—80-as, ritkábban az 1850-es évekig vetíthető vissza. A pitvar elnevezéssel kapcsolatosan Borzsák Endre 1941-ben a közeli Monor és Gomba községről készült tanulmányában azt írja, hogy a konyha szót csak az 1850-es évektől kezdve használja itt a nép.

7 Az ő adata és a miénk a fentiekből következően nem zárja ki egymást. A konyha mestergerendán túli része volt — és még ma is az — a főzéssütés helye, a mai értelemben vett konyha. Fölötte emelkedett a szabad kémény, amely a lakás minden füstjét elvezette. Több községben a háznak ezt a részét is konyhónak hívták (Tápióság, Szentmártonkáta, Tápiószentmárton). Ezzel párhuzamosan azonban mindenütt, falvanként is vegyesen váltakozva olyan nevet adtak, amely azt jelzi, hogy ez az épületrész a kémény alatt található. Eszerint hívják kürtőajjának, füstösajjának vagy füstösnek, kéményajjának, újabban kaminaj jának, kaminy aj jának. (A továbbiakban kéményaljának nevezzük.) i A KONYHA TÜZELŐI A kéményalja Rakodó padka. Régebben a kéményaljának a bejárati nyílásán kívül mind a három oldala körbe volt véve padkával. Kétoldalt, két kemencés szoba esetén volt tűzpadka; a kettő közé, a hátsó falhoz ragasztva, a bejárattal szemben építettek egy rakodó padkát. Ez a rakodó szervesen egybeépült a két tűzpadkával. Ugyanolyan magas, és ugyanolyan széles volt, mint azok. Fölötte egy falba mélyített bolthajtást vágtak. Ez adta a rakodó szélességének nagyobb felét, ezáltal a kéményalja szélességéből 20—25 cm-rel többet foglalt el. Gyűjtésünk során egy rakodó padkát még tudtunk fényképezni Tápiószentmártonban (4. kép). Több ilyen rakodó padkát talált még 1963-ban Farmoson és Tápióbicskén Ikvai Nándor, amelyeket fel is mért.

8 Kókán és Pándon ugyancsak megtaláltuk a rakodó padka nyomát. A padka helyére berakott sparheltet tettek, de a bolthajtás megmaradt (5., 6. kép). A rakodó padkára — mint a neve is mutatja — edényeket raktak (Pánd). Ezen kívül ide tették a kiszedett kenyereket hűlni (Tápiószentmárton). Nyáron munka közben erre a padkára ültek. Ugyancsak ezen a padkán ülve fogyasztották nyári ebédjüket a felnőttek, míg a gyerekek a földre terített pokrócra telepedve ettek (Farmos). A rakodó padkákat a két világháború között kezdték elbontani a berakott sparhelték konyhába építésével, melyeket ezek helyére építettek. A kaminkémények terjedése azután véglegesen feleslegessé tette és megszüntette őket. A falak mentén körös-körül kiépített padkákat ír le 1927-ben Ebner Sándor az ugyancsak Pest megyei Gyónról és a környező községekből. Ott ezeket a 453