Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

A háromosztatú ház szoba-konyha-kamrából állt. A négyosztatú ház helyiségei a következők voltak: szoba-konyha-szoba-kamra. A bejárati ajtó mindig a konyhán volt, de ha négyosztatúvá épült a ház, a hozzá épített kamra új bejáratot kapott az udvar felől. E században aztán a házak különféle módon bővültek, sok esetben kétsorossá váltak. A nagy létszámú családokban gyakran előfordult, hogy a keskenyre épített kamrát — főleg egy-egy új menyecske házhoz jövetelekor — szobaként, pontosabban hálókamraként használták (Tápiószecső). Többnyire fiatalasszonyok aludtak benne a nagyobbacska gyermekekkel. Előfordult ritkábban az is, hogy az öregek költöztek bele (Tápióság). A férfiak és a nagyobb legények az istállóban vagy az eresz alatt aludtak

5 (Űri, Tápióság, Mende), a kicsik a szobában. Ezért lehetett a kamra menyecskék és gyermekek alvóhelye. Ez a kamrából átalakított szoba azonban keskeny és fűtetlen volt. Szélessége alig érte el a 2—2,5 métert. Kemencét igen ritkán építettek benne, inkább sparheltot (1. kép), ami csak az I. világháború után kezdett elterjedni. Űj kemence építésére akkor került sor, ha a család túlságosan megszaporodott, vagy valami miatt kenyértörésre került sor. Esetleg öröklés folytán rokon, de mégis önálló család került a házhoz (Tápiószele). A későbbiekben, az 1920—30-as években a berakott sparhelt beépítésével többnyire a kis szoba lett a család főző- és alvóhelye. A nagy szoba tiszta szobává lépett elő. „Ott volt az a bútor, ami csak szinte szellőztetve volt időnként, de belefeküdni pl. a vetett ágyba nem volt szabad, mert az szent volt. Ügy nézett az ki ott, mint egy oltár" (Tápiószecső) (2. kép). 1. kép. Vizitszoba (kisház) berakott sparhelttel. Tápióság (F.: Kocsis Gy., CF 18 561) 450