Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Novák László: A Tápió vidékének hagyományos építkezése

A tetőszerkezet elkészítése után fedték be a házat. Leggyakoribb fedőanyag vidékünkön a nád. A ház két „ereszcsurgásához" deszkát szögeltek, amely egyenesen tartotta a nádazatot. Alulról felfelé haladtak a nádazással, a nádat nádverővel (lépcsőzetesen faragott fejű eszköz, nyéllel) „verték", tömörítették. A tetőgerincen a szegest rozsszalmával, zsúppal csinálták. A tető két végét vízvető deszkával szegélyezték. Az összeilleszkedésnél kovácsoltvas díszekkel fogták össze a deszkát. Különösen gazdag a tetők díszítése Szentmártonkátán (26. kép). A lefedett házat végül tapasztották. A régi építésű házak két végét, a fürsüvint „fürsüvint álló fákkal" lécezték be, s betapasztották.. A padlásteret is vastagon tapasztották le pelyvás sárral. A falakat több rétegben tapasztották. Először a durvább réteget vastagon kenték fel polyvás sárral, majd szikkadása után újabb réteget simítottak rá. Végül lóganés sárral kenték le, és simították, majd száradás után fehérre meszelték a falat, kívül-belül. A ház hosszanti eresze alatt, a bejárat felőli oldalon padkát is készítettek, amelyet szintén simára tapasztottak (14. kép). A fal alját színesre (sötétkékre) festették. A padlásra rendszerint a ház végén, a „fürsüvinbe" beillesztett, vagy a deszkázatba helyezett ajtón lehetett feljutni létra segítségével. Előfordul (pl. Kókán), hogy a konyhából is fel lehet jutni a padlásra, a mennyezetbe vágott padlásnyíláson keresztül (27—28. kép). A XIX. század végétől jelentős változások állottak be a hagyományos épít37. kép. A tornácoszlop felső végének antropomorf mintájú dísze. Szentmártonkáta. 444