Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Novák László: A Tápió vidékének hagyományos építkezése

pal fedtek. Századunk elejére a helyzet alapvetően megváltozott. Nemcsak a vagyonosság kifejezése, a tűzveszedelem elhárítása, de a tüzelés szerkezetében végbement módosulás is közrejátszott a házak héjazatának kicserélődésében a cserép jelentős térhódításához. Az 1930-as statisztika kimutatása szerint már a tapiosagi falvak több mint felében meghaladta a cseréphéjazat gyakorisága az 50/o-ot. Első helyen állt Tápiósüly 69,2% részesedési aránnyal, utolsó helyen pedig — viszonylag magas számmal, 28,8%-al — Pánd. Pánd után Farmos következett ahol a házak 32,1%-át fedték náddal. A viszonylag alacsony számot, a cserép kisebb elterjedtségét magyarázza az, hogy Farmos határában voltak találhatok a kiterjedtebb nádasok. AZ ÉPÍTKEZÉS MÓDJAI Az egyszerűbb hajlékok, építmények között említhetők meg a porták gazdasági udvarain felépített tyúk- és disznóólak, szénásszínek, valamint a határbeli csősz- és dinnyésgunyhók, az elesettebb társadalmi réteg által használt földbe ásott hajlékok, a putrik. A tyúkólat és disznóólat többnyire sárból, vályogból építették, ritkább esetben deszkából és oszlopból, amelyre csapott tetőzetet tettek, s rá „gazt", szalmát vagy nádat raktak. A gazdasági épületek kozott található egy ritkább építmény, szín (pl. Szentmártonkátán), amely négy 27. kép. Tetőágas mellett kialakított padlásnyílás. A padlásra a kamrából lehet felmenni a létrán. Tápióság. 436