Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Halász Péter: A Tápió menti falvak telekhasználata és építkezésének változásai

szolgált. A kerek boglyakemencék padkája rendszerint sárból készült (58. kép) és rongypokróccal terítették le. Előkelőbb dolog volt, amikor deszkával borították a kemence padkáját (59. kép). Előfordult olyan megoldás is, amikor sárból készült keskenyebb kemencepadkát fából készült, félkör alakú lócával megszélesítették és lábakat is tettek alája. Ez a deszka azt a célt is szolgálta, hogy ne kopjon a vályogból rakott padka. A régi kemencék sarkán volt egy kis polcféle is a mécses számára (Űri) A kemence fűtésére szalmát, venyigét és kukoricaszár izíket használtak, de ha fogytán volt a szalma, tüzeltek a legelőn gyűjtött árvaganyéval, szárazganyéval is.

61 A kemence földjét minden szombaton felmázolták. Ezen kívül minden jeles ünnepen (karácsony, farsang, húsvét, búcsú, lakodalom stb.) meszelték ki kívülről a kemencét, legtöbbször az egész szobával együtt. De már a XIX. század végétől kezdett divatba jönni a kemencék és a szobafal mintás díszítése. Amikor a XX. század derekán sorra kidobálták a házakból a régi kemencéket, a szegényebbek télire sárból, vályogból rakott, vagy boltban vett spórherttel melegítettek, a tehetősebbek vaskályhát állítottak be. Az 1960-as években néhány helyen már megjelent a cserépkályha, az 1970-es években pedig az olajkályha és a különféle központi fűtések. Azokban a falusi házakban, ahol két szoba (ház) volt és nem volt nagy a család, a kisszobában laktak, ott ettek, télen ott is főztek, s a nagyház megmaradt tisztaszobának. Itt nem tüzeltek (mikor a kemencét kidobták már nem is tüzelhettek), itt volt a veteti ágy a hat vánkossal, meg ládák voltak itt, túli44. kép: Egyszerű faoszlopos tornác, Tápiósáp, 1984, (Halúsz Péter falvétele) 396