Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Berényi István: A Tápió mente földhasznosításának átalakulása

(4. ábra 1—3 típusai). Ez a csökkenés a szántó, rét és legelő területét egyaránt érintette. Ugyanakkor a mezőgazdasági területen belül nőtt a kert és gyümölcsös kiterjedése, Szentmartonkáta és Kóka esetében pedig a szőlő is. A kert és gyümölcsös növekedése egyértelműen a települések „agglomerálódását" jelzik ez esetben (Berényi I. 1978, 1980). A foglalkozásváltás, a kettős foglalkozású családok kialakulása ugyanis e művelési ágak arányának növekedését eredményezte az elmúlt 25 év alatt. — A községek másik csoportjában a mezőgazdasági terület 1935-höz viszonyítva csupán 6%-kal csökkent, de a művelésági szerkezet belső átalakulása ezen a területen is elindult (4. ábra 4—6 típusok). A külterületi népesség betelepülése következtében általában nőtt a beépítés (Tápióbicske, Űjszász), ami a kert/gyümölcs területének növekedését eredményezte. Ennek következtében a szántó 10% körül, de a rét-legelő együttesen 20%-kal csökkent. Tápió mentének ebben a térségében a legjelentősebb változás Tápiószentmárton—Tápiószele és Tápiógyörgye községeket érintette 1935 óta. E három község külterületéből lett leválasztva két új község közigazgatási területe (Tápiószőlős és Újszilvás). Ez az önállósulás nem bontotta meg az „anyatelepüléssel" kialakult térkapcsolatokat. A földhasznosítás átalakulásának jellegzetessége a szőlő- és gyümölcstermelés uralkodóvá válása. Csupán a mezőgazdasági nagyüzemeknek ezer hektár szőlője volt 1980-ban az öt község területén. A szőlőterület jelentős része ma is kisüzemi jellegű, ami épp úgy mérséklőén hatott a tanyák felszámolódására, mint a Duna—Tisza közi homokhátságon. Bár hozzá kell tenni, ebben szerepe lehetett az ipari foglalkozást nyújtó települések (Cegléd, Szolnok stb.) viszonylagos közelségének is. 2.2. TÁPIÓ MENTE FÖLDHASZNOSÍTÁSÁNAK JELENLEGI SZERKEZETE Az előzőekben vázolt gazdasági-társadalmi változások a földhasználat szerkezetének területi különbségeiben egyértelműen elhatárolhatóak (5. és 6. ábrák): — a vasútvonal mellett fekvő településekben a beépített terület magasabb aránya (Tápiósüly tői Űj szászig), — a tanyás településeken a szőlő- és gyümölcstermelés határozott jellege, — az agrártermelés szempontjából kedvezőtlen ökológiai adottságú területeken az erdő nagyobb kiterjedése. A földhasználati szerkezet részletesebb községenkénti elemzése azonban több típus elhatárolására ad alkalmat. Kérdés, hogy a különböző típusok a valóságban eltérő életmódot, életkörülményeket jelentenek-e ma vagy sem. Az elhatárolt típusok (7. ábra) : a) Mende—Tápiósüly—Sülysáp—Tápiószecső földhasználatának jellegét az erdő és a beépített terület magas aránya adja. A Tápió völgyében elhelyezkedő Tápiósüly területén az erdő kiterjedése kisebb ugyan, mint a másik két községben, de a kert/gyümölcs aránya magas, ami az azonos társadalmi funkcióra utal (városközelségből adódóan magas az ingázók aránya). Az erős társadalmi átrétegződés és a beköltözések miatt a korábbi falusi társadalmi szerkezet erősen felbomlott, a községek nyitottakká váltak. 329