Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

és a nyakszöget a gazda tette bele. Vagy a régiből maradt, vagy a kováccsal: csináltatta. A járomszög gyakran készült hajlékony, de erős som, meggy, körte, vagy más keményfából. A felső vastag rész, ami az ökrök nyakán feküdt, volt a járomfej vagy járomfa. Ezt középen két bélfa osztotta meg és legszélén voltak a járomszögek. A bélfák tartották alul a járomfejjel azonos hosszúságú aZfát. A bélfa alsó vége szögletes fejűre volt kiképezve, fölül pedig, ahol a járomfej csapolásába (luk) belement, át volt luggatva, hogy a bélfa és a járomfej közötti távolságot így a lukakkal (amelyekbe faszög volt verve) szabályozni lehessen. Erősebb, vagy gyengébb jószághoz igazították így a jármot. A területen még több helyen sikerült fellelni eredeti példányokat (62. kép). A jármot a tézslához nyakszöggel (30 cm-es vasszeg) rögzítették, ami a járomfej közepén fúrt lukon ment át. Tápiógyörgyén Peregi Tóth István 94 éves gazda mondta el, hogy ő még fűzfagúzzsal kötötte a tézslát, szekérrudat 88. Gyomirtó pálcák („aszatolók"), az első kettő makkos, a harmadik köpűs vassal (Űri, 18 216; Tápiógyörgye, 20 280; Mende, 19 917.) 281