Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

Az udvar első fele a házat és a népét szolgálja. Ott van a (többnyire) gémeskút is, a köcsögszárító fa és valami virág, majd e századtól a virágoskert. A telek második (hátsó) felén zajlott a tényleges gazdasági élet. Itt van a cséplés, nyomtatás, szelelés (szórás) színhelye, de egyben ez a rakodókert is. Ide kerül be a kévés gabona kazlakba, majd a szénának és szalmának, végül a kukoricaszár kúpjainak, a tűzre való egyebeknek (ízikkóró, napraforgószár stb.) és a tűzifának is a helye. A cséplés gépesítésével, az ésszerűbb gazdálkodással a hátsó telek egyre inkább felszabadul, vagy csak rövid ideig igénybe vett (gépi cséplés). Ily módon ezt is művelni kezdik. Ha nem túl nagy, akkor gyümölcsös- és zöldségeskert lesz belőle, ha nagyobb, akkor felszántják és kukorica, csalamádé, mindenféle takarmány terem benne. Ez utóbbiakra a harmincas években kerül sor. A telekhasználatok módosulását három falu példáján mutatja be szemléletesen e kötetben közölt tanulmányában Dusek László.

236 13. FOGATOLAS, KÖZLEKEDÉS, TEHERHORDÁS A jobbágy erejét, értékét az igavonó állat jelentette. A tápióságiak 1768-as vallomásában ez áll: „Ez szerint helységbeli minden jobbágy marhájának erejéhez és magának értékéhez képest... dolgozni tartozott."

237 A nagy határú falvakban a földet is marhaszámra osztották fel, vagy foglalták: „Földeinket.. . közöttünk igás marháink számához képest szoktuk felosztani."

238 Tehát a föld művelésének mértékét a jármosökör jelentette. Az eke elé kizárólag ökröt fog85. kép. Kapák tárolása rúdon a fészer alatt (kamrában), vagy a tető alá bedugva (Tápiósáp, 20 195; Tápiószele, 20 327.) tak évszázadokon keresztül. Ez az állapot csak a módosított új ekék elterjedésével változik meg. A váltás legkorábban 1860 körül kezdődött vidékünkön. Az igavonó erő szükségét a szántás igénye, azaz az ekével való munka jelentette. 8—6—4 ökör vontatta ekékről értesülünk a XVIII. századból. Az igavonó váltás nagyon lassú. Ezt a változást mutatja az I. és VI. táblázat anyaga. Az 1895-ös adatokhoz képest — két falu kivételével — mindenütt jelentősen csökken az ökrök száma és nő a lovaké. Tápióságon és Űjszászon az uradalmaknál tartott ökrök száma torzítja statisztikánkat, mivel abban nemcsak a paraszti, hanem az uradalmak adatai is szerepelnek. Az összesítés szerint, az eredmény az alábbi 1760—1935 között: 277