Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

kor már elment a levele és sárgára érett a tök, hosszú indával leszedték és védett helyen száradt a fagyokig. Többen mindjárt füstre akasztották. így nem esett bele a féreg. Rendszerint a következő télre vették csak munkába, amikor a bele is elszikkadt és készítették belőle éppen szükséges edényt. A mag kiszedése volt a nehéz és gondos művelét. Az indát levágva kisujjnyi lyukat nyitnak és dróttal benyúlva, azt folytonosan forgatva kapíargatják le a faláról az összeszáradt belét és a magokkal együtt kirázzák. Amikor már nem csörög, jól kimossák és máris használatba lehet venni. A Zopótöfcből (8/b. kép, mindkét végén kilyukasztott) lopó készült legtöbb. Egy-másfél literes volt a legjobb, minél hosszabb szarral, hogy mélyen járjon a hordóba. Használaton, kívül úgy rakták le, hogy csöpögőre álljon, így kiszáradt, nem lett ecetszagú, ellenkezőleg finom aszús illata volt, a bor is jobb ízű volt, mint a gumival vagy üveggel fejtett. Ha a lopó megsérült vagy éppen kellett másfajta edény, akkor formálták ki. Használt lopóból lett tölcsér (16/c. kép), köpülőfedél, merőké (lúgnak, víznek, magnak, még lisztnek is). De formáltak ép tőikből só- és gyufatartót és mindenfajta más edényt, ami kellett. A hasas kábákból (8/a. kép) elsősorban italosedény lett. A behajló nyakára sodrott kötéldarabot, szíjat kötöttek és ezzel akasztották fel a szerszámra, korcukba. A Nagyká'táról Jászberénybe vezető út mentén álló Szent Vendel oldalán is egy ilyen kaba'k lóg. Bort, vizét, pálinkát tartattak, hordtak a kábákban. A használatba vett kábákba mindig csak ugyanaz a folyadék volt tölthető, mert átvette a szagát, ízét, hiába mosták ki. De készült belőle sok minden más is. Sokkal alkalmasabb volt a formálásra, mint a hosszú szárú lopótök. Hatalmas példányai, lekanyarított nyakkal tojástartók, de ugyanígy kiformálva mindent tároltak benne (liszt, cukor, gríz, rizs, mák stb.). Formáltak belőle falra akasztható só- és gyufatartót. Nem is számlálhatjuk végig, mi minden készült a szívós, nehezen törő, könnyű és ugyanakkor formás kabaktökből. A köztesek bemutatásánál nem szóltunk még a mákról. Tésztát fogyasztó népünk fontos és kedvelt csemegéje, ami ,a piac élénkülésével áruvá is lesz. 1768-ban a tápiószeleiek vallják: „.. .földes urainknak 7-det adtunk földi terméseinkből, úgymint búzabul, árpábul, zábbul, kölesbül, kukoriczábul, kenderbül, mákbul.. .".

136 Bizonyára rendszeres és jelentős lehetett termesztése, ha a földesuraság dézsma alá vette. Galgóczy is rendszeres máktermesztésről ír a két Tápió közötti területet említve.

137 Az emlékezet szerint mindenütt csak házi szükséglétre termeltek. Jó esztendőben a fölösleg ment a piacra. Répa-, és krumplisorban, szőlővégeken volt a helye. Néhány gazdánál egy kocsira való is termett. Kévébe kötve úgy hozták haza, mint a gabonát. Csak egyfajta mákot, a kékmákot termesztették. A napraforgó, itteni nevén tányérrózsa kedvelt és rendszeresen termesztett növénye volt a parasztgazdaságnak a legutóbbi 50—80 évben» Allatok (baromfiak) etetésére, esti csemegézésre (pörkölve), eladásra, sőt olaj ütésre termesztették. A kapás táblák széleit szegélyezték vele. Mindig ugyanazt a magot vetik, csak egyfajta ismert.

138 A táj jellegzetes növénye a cirok. Manapság egész táblában is találkozunk vele. Ügy látszik a hagyomány a kollektív nagygazdaságba is átmentette. Ahol csak lehetett — az emlékezők szerint —, házi szükségletre bőséggel megtermelték a cirokot. Kapások, szőlők szélét szegélyezték vele. Magját az aprójószág szerette, jól tojott tőle. Kiscsirkéknek törve adták, gyorsan tollasodtak 218