Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

utolsósorban az intenzívebb gazdálkodás elősegítésére

69 államilag irányított tagosításokra került sor területünkön is.

70 Legkorábban Nagykátán (1840), legkésőbben Menden (1864), illetve Kókán (1871) történt meg a tagosítás.

71 Ekkor a földesúri és paraszti szántók elkülönítésén, parcellarendezésén túl, a legelő, erdő, szőlő, rét elkülönítése is megtörtént. Ekkor került sor a községi temetők (felekezetenként), az agyagásó, a faiskola, az apaállatok részére szolgáló területek stb. elkülönítésére is. Az így kialakult paraszti birtokokat állománynak nevezték. Mindenütt élénken él az emlékezetben, hogy „nagy huncutság" volt a tagosítás, mert a jó földeket az uraságok maguknak kanyarították ki, a parasztokat meg a gyengébb földekre, a homokokra, agyagra, szikre szorították, •örült a nép, mert netán nagyobbat kapott, de nem volt víg, amikor semmit se termett. A tagosítás egy újabb változást hozott és egy újabb szakaszt nyitott meg a falvak életében. A birtokba vett területeken szabadabb (hagyományoktól nem kötött) mozgás következett be. A kevés földűek és zsellérek feltörték a réteket, ahol többnyire kert és szőlő, illetve szántóművelés kezdődött. A változások mértékére utal az I. és V. táblázat adatainak összevetése. Tápiószecsőn pl. sokáig fennmarad a három nyomás, de a legelőből 50 holdnyi szőlővé, 15 hold szántóvá alakul. Tápióbicskén a 200 holdnyi homoki legelőből lett szőlő.

72 13. kép. Szőlőkötöző állvány (Tápióbicske, 2536.) 187