Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

mölcsöst" említi. De sorol számtalan kutat, hetivásáron verekedő jobbágyokat emleget Tápiószecsőn, sőt 1359-ben Tápiószelén vermet is említ, mint határjelet.

51 Mindez a rendszeresen folytatott földművelés bizonyítéka. A Mária Terézia által elrendelt úfbéri összeírás kérdőpontjaira adott válaszok (1768) már teljes részletességig engednek bepillantani a táj életébe. A nem sokkal korábban újjátelepült falvak földművelése nagyon plasztikusan bontakozott ki előttünk a paraszti vallomások anyagából. Képet kapunk a terület birtokbavételének kezdeteiről, a szabad foglalásról, amely egészen a középkori gyakorlatig utal vissza. Az újratelepülő, lassan éledő Űjszász lakosai így vallanak: „Az föld, mellyen házaink vannak, nincsen ház helyekre föl osztva, hanem kinek hol teczett és miképp lehetett, vagy fön álló, vagy föld házat csinált és az szerént lakik. Földeinket penigh, mellyek valóban jók és bőven termékenyek, 3 vevőre, vagyis calcatúrára közöttünk igás marháink számához képest szoktuk fölosztani. Egyik vetőre 6 ökrös jobbágynak 2 szántó földgyei vannak, kikben 30 p. mérő belé mégyen, másik vetőre is kettő, úgy harmadik vetőre 2 szántó földgyei vannak: ezekben 26, amazokban penigh 30 p. mérőt el szokott vetni."

52 Az idézet világosan mutatja, hogy területünkön a megtelepült (visszatelepült) jobbágy az értéke szerint, azaz a vonójószág (ökör) száma szerint kapott földet művelésre. Ez a kategorizálás sokáig él és szinte minden falu anyagában előbukkan, mint alapvető értékmérő.

53 A Tápió alsó folyása mentén, a nagy határú falvakban — éppúgy, mint a délebbi, alföldi településeken

54 — az igaerő mértékében történő szabad foglalás, vagy annak módosult formája található meg. Tápiószelén: „Egész, fél, vagy fértél ház heles jobbágy félrül mink semmit, nem tudunk . . . Kostyán Imréné földes asszony részint lakos jobbágyok az szántó földeket nem marhák után bírják, hanem ki mennyit kíván és meg szánthat, annyi adódik nékie .. . Kaszálló réttye penig ... ha tavaszi alá meg nem szántya, két lovú 4 kocsi szénát kaszálhat."

55 Itt, mint látjuk a szabadon fölfogott föld mellé néha még a kaszálókat is feltörték és tavaszi gabonával bevetették. Nagykáta adatai ugyancsak a kezdetek révén évszázadokkal korábbi gyakorlatra utalnak vissza: „Jó emlékezetű akkori földes urunk midőn Nagy-Kátát 1700-ik esztendőben szállítattni kezdette ... a jobbágyok közül a 20 ökrös 10 ft-ot, 18 ökrös 9 ft-ot, 14 ökrös 7-et, 12 ökrös 6 ft-ot, tíz ökrös ötöt, 8 ökrös négyet, 6 ökrös hármat, 4 ökrös kettőt, két ökrös 1 ft-ot, az marhátlan jobbágyok és zsellérek d 75 tartoznak fizetni."

56 Az idézet világosan példázza, hogy a legelső időben az igavonó ökör menynyisége volt a jobbágy értéke, tehetsége, így a szolgáltatások mértéke is. Ezt erősíti tovább Tápiőgyörgye esete is, ahol az újjátelepülés első hét évében egy summában fizettek és szolgáltak a telepesek és csak majd azt követően került sor a jobbágy telkek és szolgáltatások személyenkénti felosztására.

57 Egyidejűleg lehetőséget kaptak azonban, hogy a jobbágyok a „földes uraságnak szomszéd pusztabeli résziben hol 30, hol 40 p. mérőt (az mint tudni illik az földet kívánnya) el vethet".

58 A vizsgálódásunk szempontjából a kezdeteket (újjátelepüléseket) jelző adatok után — ugyancsak az előbbi forrásokra támaszkodva — a XVIII. századi művelési rendszert kíséreljük meg áttekinteni, mégpedig a II. táblázat összegző adatai alapján. A vizsgálat alá vett 16 település közül 8 faluban két nyomás183