Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ballon Tibor: A külterjes állattartás, a legelő- és rétgazdálkodás összefüggései a Tápió mentén

a másik oldala is egyenletesen száradjon. Erre a toldott ágú favilla volt a legalkalmasabb munkaeszköz. Az első kaszálást első szénának, szénának, magszénának, anyaszénának mondották, a második kaszálásút sarjúnak, sarnyúnak.

9 Az első kaszálást úgy végezték, hogy június 8-ra, Medárd-napra boglyában legyen. A sarjú kaszálása augusztus második felére esett, mikorra az aratással, csépléssel végeztek. Legkésőbb Kisasszony-napra (szeptember 8.) el kellett a rétről takarítani a boglyákat, ekkor szabadították fel a legelő állatok számára. Tápiósülyben az öregek azzal biztatták a lányokat, menyecskéket, hogy csak akkor (mehetnek Besnyőre a búcsúba, ha a sarjú idebenn lesz. Ez a nagyboldogasszonyi (aug. 15.) búcsú volt. A megszáradt szénát előbb favillával, később már vasvillával gyűjtötték össze. Ünnepszámba ment a szénagyűjtés, az egész család kinn szorgoskodott a réten. A gyerekeknek rendszerint kopott szerszámot adtak a kezébe, hogy ha el is töri, kisebb a kár, ezzel is megtanulhatta a munkafogásokat. . Egy-egy ember a rend végére állott, maga előtt hajtotta a rendet, petrencébe összehajtották, összepetrencézték, kolbászba összegyűrték. Farmoson halMnak mondják az összegyűrt rendet, ebből rakták a petrencét.

10 A Tápió mentén ez a legkisebb csomó neve. A petrencébe 50—60 kg széna ment, amit két ember petrencehordó rúdon, petrencerúdon vitt el a boglyához. Ezt a rudat „agácafá"-ból (akácfa) maguk készítették, a vékonyabb végét kissé meghegyesítették, a héját lenyúzták. Három, három és fél méter hosszúságú rudak voltak. Alászúrták a petrencének és ha szeles volt az idő, átlósan le is kötötték a rakományt, úgy szállították. A kaszálót a petrencék elszállítása után felgereblyézték, felbőgőzték. A hosszú szálú anyaszénát bőgőzték, az apróbb sarjút inkább a sűrű fogú kisgereblyével szedték össze. A gereblyét is a rend irányába, tehát a kaszáló hosszában húzták. így keresztben sorba összegyűlt a széna, amit kisgátnak neveztek. Más eljárást követelt a Tápió közvetlen szomszédságában levő kaszáló, Ugyanis a szabályozás előtt nagyon zsombékos volt a folyócska partja. Itt nem is termett csak sásas, csádés széna, aminek egy része csak alomnak volt használható. A lekaszált sásas fű a zsombékokon száradt meg, sokszor úgy, hogy a zsombékok között víz volt. Ez különösen a gyűjtéskor nehezítette a munkát. Ilyenkor a bő gatyát fél lábszárig fel kellett kötni. Villával szedegették össze a zsombékok tetejéről a megszáradt szénát. Gereblyézni sem lehetett a területet. A boglya helyének közelébe hordták össze a petrencéket, utána kezdték összerakni. Három petrencét tettek le fenéknek, a többi hét belement; általában tíz petrencéből raktak egy boglyát. A munkát buglyázásnak mondották. Rakás közben megtaposták a boglya közepét, hogy ne ázzon be. A szénát sokszor egy hónapig is kincn hagyták a réten boglyában, hagyták ülepedni, utána szállították haza. Mindig keresztben lekötötték, hogy a vihar fel ne borítsa. A kötetet két ember készítette, Pándon úgy mondották, hogy hajtottunk kötelet. Az egyik engedte, а másik csavarta. Egy szalmacsutakot csinált az egyik, ezt forgatva sodorta a szénakötelet. A kötél végeit a boglya oldalába eldugták. Hogy ki ne csússzon könnyen, még egy szénacsutakkal is beszorították. Tápiósülyben egy gazda rétjéről 4—5 q sarjút lehetett legfeljebb kaszálni. Egy kisholdon legfeljebb nyolc mázsa széna termett. Ügy számolták, hogy egy 166