Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

két övező nagyméretű kertségek arra utalnak, hogy itt az utcás elrendezés kétbeltelkűséggel együtt létezett. (1. sz. fotó.) A többi település (Nagykáta, Tápiószentmárton, Szele, Györgye) halmazos volt a XVIII. század végén. Szalagtelkes jellegű volt Ság is a XVIII. században a térkép alapján, és lényegében két, egymástól erősen elkülönülő településrészből állt. Az Aisó-Tápió széles völgyének jobb partján épült a jobbágyfalu, a bal partján pedig az 1720 után betelepült, túlnyomórészt taxafizető iparosok laktak,

66 mintegy külön faluban, amelyet napjainkban is Csehországnak neveznek. A két falurészt jelenleg is élesen elválasztják egymástól a Tápió völgyében levő veteményes, káposztáskertek. (Lásd 10. sz. térkép.) Az első katonai felmérés II. József korában készült térképlapjain azonban nemcsak a halmazosságot vagy a szalagtelkességet lehet megfigyelni, hanem néhány esetben a kétbeltelkúséget is. Györffy István az Alföldre vonatkozóan végezte el ezt az elemzést.

67 így csak három olyan térképlapot vizsgált meg, amelyeket a mi kutatásunk tárgyát képező települések is vannak. A három térképlapon ábrázolt Kákáról, Szentmártonkátáról, Farmosról, Nagykátáról és Györgyéről megállapította, hogy kétbeltelkes-szálláskertes települések voltak. Szentmártonkáta kertességét Hof er Tamás gyűjtéséből ismerjük részletesebben. Ugyanezen felmérés egy másik, Györffy által nem vizsgált lapján Szecső és Süly kertességét is megfigyelhetjük (esetleg Bicskét is, amely a XIX. század közepére el is halmazosodott, inkább ide sorolhatjuk). A fent felsorolt szálláskertes települések közül többnek a kétbeltelkűségét egyéb források is igazolják. Az 1808-ban készített földkönyv szerint majd minden sülyi jobbágynak volt szérűskertje. A sülyiek 1828-ban az úriszék előtt panaszolták, hogy több jobbágy szérűskertjét elvették a földesurak kúriahelynek, a helyettük adott területek viszont meredekségük miatt szérűskertnek alkalmatlanok. A panasz eredményeként másik helyen kapták meg a szérűskerthelyeket — 38 (!) holdat. Az 1830 körül készült térképen (lásd 11. sz. térkép) a rajzoló részletezés nélkül, de jól elkülönítette a kertek és aklok övezetét. A belsőséget sajnos csak vázlatosan ábrázoló térkép alapján feltételezhetjük, hogy a gazdák többségének a lakóháztelek közvetlen folytatásában volt a 300—800 négyszögöl terjedelmű szérűskertje, ezért a jobbágyfelszabadítás után a földesúri előírások alól mentesült jobbágyok könnyen a háztelekhez csatolták azokat, így Sülyön a XIX. század második felében hamar megszűnt a kétbeltelkesség.

68 (2. sz, fotó.) Kókp, belterületének térképes ábrázolása a katonai felméréseken kívül nem maradt fenn, így térképpel nem tudjuk alátámasztani korábbi állításunkat, de egy, az 1860-^as években készült kérvény bizonyítja a helyességét, egyben

1 jelzi, hogy a kertségek bomlása, lakótelekké átalakulása már megkezdődött. („... nagy kiterjedésű Kóka község külső kertjei között lakuník .. ,"

69

) Nagykáta mezőváros belsősége a XVIII. század végén a községen átmenő utak által erősen felszabdalt, halmazos jellegű volt. A lakómagot széles sávban övezték a szérűskertek. A második katonai felmérés idejére, az 1850—60-as évekre a halmazosság megszűnt, szabályos utcahálózatot alakítottak ki, de még ekkor is jól megfigyelhetők a települést észak felől félkörbe fogó szérűskertek. Ezek meglétét egy 1858. évi végrendelet is igazolja, amelyben a végrendelkező gazda negyed telek földjét, házát, szérűskertjét, erdejét, szőlejét hagyta utódaira.

70 A XIX. század végére a tanyásgazdálkodás kiterjedése, a népesség gyors növekedése (1850-ben 4148 fő, 1864-ben 5080 fő, 1900-ban 7560 fő) és a nem mezőigazdasági foglalkozásúak arányának növekedése miatt a kétbeltelkes rendszer megszűnt. A község belterületéről készült 1881. évi 121