Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

több pusztát, pusztarészt is béreltek. Gyakori volt, hogy több község vállalkozott a különböző haszonvételek bérletére, sőt a tehetősebb gazdák más községbeli társaikkal összefogva váltottak meg egy-egy pusztát. (A rmgykátaiak például 1674-ben ismét bérbe vennék Sőreg pusztát 2 kókai és 2 boldogaszszonykátai gazdatársukkal együtt.) A bérletösszegek általában nem voltak túl magasak, az egy karmazsinpapucstól 10—20 tallérig, azaz egy tehén, illetve ökör áráig terjedtek, azonban mind a török, mind a magyar földesúr számára meg kell fizetni. A nagykátaiak külön figyelmeztetik erre Keglevich Miklóst („ . .. Török részre pedig más emberek bérlik, meg ne háborítsa azokat Kelmed .. .") Ugyanakkor az elpusztult Tápió menti községek (Györgye, Farmos, Füzesmegyer) határát a szomszédos jászberényi gazdatársaságok bérelték. A pusztákat nemcsak legeltetés vagy makkoltatás, hanem kaszálás, fahordás, vetés céljából is bérelték, amint ezt a 4. táblázat bemutatja.

52 18. sz. fénykép: Kóka, pincesor. CKM Fotó 18 395 (I. Sándor Ildikó felv. 1979.) Néhány község fél évszázadot meghaladó időn át bérelt egy-egy pusztát és ennek haszonvételeit beépítette a községi határ használati rendbe. A Süly által bérelt Szentistvánon, vagy a szentmártonkátaiak Egreskáta pusztáján úgy tűnik, szabályos rendben váltják egymást a különböző művelési ágak. Eigy terület népességének életében igen fontos létesítményt jelentettek a malmok. A hódoltság előtti századokban két malmot ismerünk a Tápió mentén. A bicskeit 1390-ben említik, a szecsőire 1426-ban következtethetünk egy, a gátnál elkövetett hatalmaskodásból. A török defterekben a fenti kettőn kívül még Sőregen és Szelén is összeírtak malmot. A XVII. század folyamán a malmok száma is növekedett. 1671-ben engedélyezte a földesúr a csekekátaiaknak, hogy a „Tápioy Toon" egy két kőre járó malmot építsenek, 1676-ban a sztentmártankátaiak kaptak hasonló engedélyt. A század végén már Úriban és Kókán is működtek malmok, Szecsőn pedig kettő is volt.

53 A Tápió menti községeknek a XVI—

XVII. században vásártartási joguk nem volt, az előállított mezőgazdasági termékeket a környékbeli mezővárosok (Gyöngyös, Jászberény, Cegléd, Nagykőrös) vásárain értékesíthették, ugyanitt szerezhették be a szükséges iparcikkeket. Kisebb jelentőségű hetipiacot Szecsőn tartottak, mészárszék ugyancsak Szecsőn, illetve Tápiószentmártonban is 109