Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

átlagok túlnyomórészt megfeleltek a termés valós mennyiségének.

48 (A rendelkezésünkre álló tahrir defterek legfontosabb mezőgazdasági vonatkozású adatait a 3. számú táblázatban összesítettem.) A fizetendő tizedek alapján láthatjuk, hogy 1546-ban a legfontosabb szántóföldi termény a tiszta búza és a kétszeres (a török összeírásban „kevert") volt. Minden községben termelték ezeket a növényeket változó arányban, de a búzatermés szinte mimden községben többszöröse a „kevert" rozsbúzának. A takarmánygabona számba vehető árpát csak néhány községben (többnyire a Tápiók alsó folyása menti falvakban) termelték, a kenyérgabonákhoz* képest csekély mennyiségben. 1562-ben viszont már egyetlen község határában sem jeleztek árpatermést a defterdárok. A települések többségében a fűtermés után szénatizedet is fizettek. Feltűnő, hogy Tápiószentmártön egyik időpontban sem fizetett szénatizedet, holott a XVII. századi magyar forrásokból tudjuk, a köz;ség határában, a Bercelháton szénáskertjei voltak a lakosoknak már a XVI. században is. A kerti vetemények közül 1546-ban csak a káposztát termesztették nagyobb mennyiségben Szecső, Kóka és Félegyháza határában. Szőlőhegyek csak a Tápió felső folyásánál Mende, Szecső, Kóka, Űri határában voltak. 1546-ban az Űri hegy musttermését mintegy 1800 hl-re, a Kákáiét pedig 2500 hl-re becsülték. A háztartások számához viszonyítva igen nagy mennyiségű termésből arra következtethetünk, hogy más községek lakóinaki is lehetett szőleje ezeken a szőlőhegyeken. 1562-ben a kókai és mendei szőlők már nem szerepelnek a defterekben, az Űriből várt termés is erősen visszaesett, a szecsői viszont tizenkétszeresére növekedett. 1562-ben már lencse, borsó és kender után szedtek tizedet. A szőlőtermelés a XVII. század eleji visszaesés után, a század végi adatokból megfigyelhetően már ismét növekedett, sőt olyan falvak határában is találunk szőlőket, amelyeknek korábbi szőlőműveléséről nincs adatunk. (Süly, Pánd, Szentmártonkáta.) 1720-ra pedig már Ság, Sáp és Nagykátc, lakossága is telepített szőlőt. A termelt borok fajtáját, minőségét nem ismerjük, egyedül az 1697. évi kókai urbáriumból tudjuk, hogy a szőlőhegyen bőven termett vörös bor. A fizetendő tized alapján ki lehet számolni a termés mennyiségét. Megfigyelhető, hogy a községek túlnyomó többségében igen jelentős volumenű gabonatermesztés folyt. (3. számú táblázat.) Néhány, nagyon kicsi lélekszámú községben (Bille, Mende, Süly) indokolatlanul magasnak, 1546-ban Bicskén indokolatlanul alacsonynak tűnik a várható termés becsült mennyisége. Különböző számítások alapján egy háztartás évi gabonaszükségletét vetőmaggal együtt 26 mázsára teszik.

49 A tized alapján kiszámított 1546. évi termésmenynyiségek Bicskén és Csekekátán nem fedezték az évi szükségletet, néhány községben (Bille, Süly, Sőreg, Szele, Györgye) viszont többszörösen meghaladták. 1562-re romlottak a várható mennyiségek, már 6 községben nem termelték meg az évi kenyérgabona-szükségletet, a többi településen viszont változatlanul jelentős mennyiségű eladható fölösleget termelték. A XVI. századból ugyan nincs adatunk a Tápió menti községek gabonakereskedelmére, a XVII. század folyamán azonban több község lakosai (Kóka, Szentmártonkáta, Nagykáta, Tápiószentmártön, Tápiószele) rendszeresen megjelentek gabonaeladóként a nagykőrösi piacokon.

50 Az állattartásra vonatkozóan viszonylag kevés adatot tartalmaznak a defterek. A nagyjószág (ló, marha) nem volt tizedköteles. Fontosságára így csak abból következtethetünk, hogy a XVI. század második felében nagyszámú 104