Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól
Kákának nevezték. (Lásd 5. sz. térkép.) 45 A török alóli felszabadító háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc már ezt az egységesülő népességeit kényszerítették újabb futásra. A népesség folyamatosságának, illetve 'a beköltözők származáshelyének vizsgálata mellett egyes források a háztartás- és családszerkezet vizsgálatát is lehetővé teszik. A XVI. században ilyenek az 1546. és 1559. évi defterek, amelyek feltüntetik a férfiak családi állapotát. A két időpontban készült defterek adatait táblázatban összesítve (lásd 2. sz, táblázat) az alábbiakat figyelhetjük meg. Az első összeírástól eltelt 13 év alatt a háztartások száma mintegy 20%-kal csökkent. A 23 Tápió menti község háztartásainak összesített száma 1546-ban alig haladta meg a szomszédos Jászberény háztartásainak számát, 1559-re pedig ez alá csökkent. 1546-ban a háztartások mintegy 60%-ában nem írtak össze (fiú)gyerrneket, pedig feltehetőleg az 5 év körüli fiúkat már összeírták. 47 Ez az arány 1559-re 40%-ra módosult. Feltételezhetjük, hogy a háztartások számának csökkenése mellett viszont növekedett az egy háztartásban élő személyek száma. Ugyanezt a tendenciát jelzi több családos háztartások növekvő aránya is. (1546-ban 8,5%, 1559-ben 14%.) Ez a növekedés túlnyomórészt az együtt élő házas testvérek számának gyarapodásából adódik, ezért elképzelhető, hogy a török adóztatási gyakorlat, az örökösödési illeték szedése is okozza. Ezt a lehetőséget alátámasztja az is, hogy a jászberényiek többször panaszolták, hogy a török földesúr erőszakkal megosztoztatja az egy kenyéren élő testvéreket, hogy az osztozkodás utáni illetékes megvehesse rajtuk. Szelén és Györgyén mindkét időpontban magasa (30% körül) volt a több családos háztartások aránya. Ez azért is figyelemre méltó, mert ez a két község a XIV— XV. század óta egy birtoktömböt képezett, amint ezt a korábbi fejezetekben ismertettem. A legnagyobb településen', Tápiósze\ntmártonban viszont a két időpont között nőtt magasra (31%) a több családos háztartások száma. GAZDÁLKODÁS, KERESKEDELEM, TELEPÜLÉS A korszakból fennmaradt magyar források nem teszik lehetővé, hogy a vidék gazdasági helyzetét, a határhasználat módját megismerhessük. Csak a XVII. század második felétől a különböző tanúvallomások derítenek fényt néhány mozzanatra. A már többször említett tahrir defterek vizsgálata lehetővé teszi néhány, a XVI. század közepére érvényes tanulság levonását. Az elemzés előtt azonban néhány mondatban ismertetnem kell ezt az öslszeírástípust. A tahrir deftereket előzetes tájékozódásként készítették annak felmérésére, hogy a terület lakosságától milyen összegű jövedelem várható a különböző termelési ágak, illetve a személyek és a kereskedelmi tevékenység megadóztatása révén. Az összegek tehát nem egy konkrét esztendő termése, állatállománya stb. után fizetendő adókat jelzik, hanem — elvileg — 3 év átlagadatait közlik. (Például Tápiószecsőn 1546-ban a búzatermés átlaghozama után 330 kile búzatizedet kellett fizetni.) így tehát a következő tahrir defter készítéséig (a XVI. században előírás szerint 10 év) az előző defterben meghatározott öszszegű adót kellett fizetni, akikor is, ha a lakosság vagy a termés nőtt, akkor is, ha csökkent. Ez az összeírási módszer viszonylag tág lehetőséget adott a valóság meghamisítására, a túlzott mennyiségű, vagy nagyon alacsony összegek követelésére. Az eddigi vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy az elvárt 101
