Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)
129 Karcsú, I. 1880, 72. (Vö.: alább Sápi, 331. és 601. jegyzeteivel.) 130 Az 1712 után felépült templom, a település közepén, a Fő utca és a Duna között áll. Vörös Károly: A váci egyház történeti vázlata (kézirat) szerint nádból font 8 öl hosszú és 3 öl széles volt. Tahitótfaluban kötött házasságot Nyári (1747), Solti (1744), Kováts (1757), Varga (1758), Csereklye és Tordai (1759). A lelkész a nevek mellé bejegyezte: „Kis-Vátzi". Tahitótfalu L. H. anyakönyve. 131 Általában 1 kila vagy mérce búza és mellette 20—25 dénár pénzösszeg, 1716-tól 1 rajnai forint. Sok esetben a község megváltotta a párbért, mint: Kösd, Rád, Szada, Veresegyház tette. 1716-ban a párbérből 34 Ft, továbbá természetben 24 mérő gabona és 12 akó bor folyt be. (A párbért a házastársak és özvegyek fizették a reformátusóknál is.) 132 Keresztelésért fél forint, esketésért 25 garas, új házasok megáldásáért 28 dénár, temetésért 1 forint. 1716-ban a stólából 140 forint és 50 dénár folvt be. 133 Chobot, II. 1915, 612. 134 Püsp. Prot. 1776, 320. 135 1719-ben Berkes András hitelesítette azt a szerződést, amit Kisvác — mint füia — lakossága kötött a katolikus plébánossal és a kántorral (Iskolamester). Az egyezség alapját az 1681:26. te. szolgáltatta. Ennek alapján fizették a párbért, hozzájárultak a templom fenntartásához. A stóla megegyezett a katolikusok által fizetettel, vagy annak duplája volt. 136 Lancz, 1942 2 78. — A természetben befolyt tized Pest, Solt és Kisnógrád megye falvaiból bor- és báránytized volt. A tized fizetését megtagadta: Jánoshida, Nagykar, Csaba, Dunakeszi, Csővár, Tótgyörk, Aszód, Palota, Gödöllő, Alag, Bicske, Szentes, Tas. Althann M. Frigyes bíróság útján érvényesítette földesúri jogát. Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös város fizette a tizedbért, ami 1000—1000 foriint volt. 137 Lancz, 1942, 79. 138 Nagy—Klekner, 1941, 24. (Vö.: fentebb Vass Előd tanulmányának II. pontjában kifejtettekkel.) 139 Karcsú, VI. 1886, 72. 140 Uo. 72—73. 141 Uo. (Vö.: alább Sápi tanulmányának VII/1. és 3. alpontjaiban kifejtettekkel.) 142 Karcsú, VII. 1887, 42. 143 Uo. 44—46. 144 Uo. 162. 145 A kolostor és templom építéséhez Koháry István 1721-ben 20 000 rhénusi forint alapítványt tett és további 10 000 forintot adott a szerzetesek ellátására. 146 Karcsú, VIII. 1887, 169—170. 147 Vanyó, dr. 1933, 257. és 263. 148 Uo. Vm. és V. I. 270, és Nagy—Klekner, 1941, 48. 149 Nagy—Klekner, 1941, 51—52. (Vö.: Karcsú, VII. 1886, 136.) 150 Uo. 76. 151 Uo. 152 Uo. 105. 153 Karcsú, VII. 1886, 74. 154 Karcsú, II. 1880, 4—6. 155 Nagy—Klekner, 1941, 37. 156 Uo. 37. és 73. 157 Pl. Bibliotheca 200/1947. 158 Chobot, II. 1915, 619. 159 Kovách, 1884, 142. 160 Bánk, 1970, 50. 161 Vanyó, dr., 1933, 258. — 1726 decemberében Sóky László berceli plébános hagyatékának egy részét a szemir/árium részére lefoglalta. 162 1726—27-ben Schuck János adományából a városon kívül felépült a kálvária, amit 1738 után támfalakkal erősítettek meg. Az 1740—41-es pestis után a halottak temetőhelyén a céhek adományából Szent Rókus tiszteletére kápolnát építettek. A kegyesrendiek 1749-ben Spinyér-hegyen a rend szőlőjében felépítették a Szent Kereszt-kápolnát. A kápolnát 1797-ben már présháznak használták. Szappanossy Márton nagyprépost és a hívek adományából 1750—55 között a piaristák temploma előtti téren Szentháromság-szobrot állítottak. A szoborcsoportot 1823ban restaurálták. A barokk szobrokkal ékesített kőhíd 1753-ban készült el. A hétkápolnai kegytemplom építését 1711-ben kezdték meg. Althann M. Frigyes az 248
