Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

önkormányzat megadásában, mert remélték, hogy püspöki székvárosuk is európai színvonalon fejlődik. Földesúri jogaikról azonban nem mondtak le. A szabad királyi városi kiváltság elérésének alapfeltétele volt ebben az időben, hogy a mezőváros — megegyezve földesurával — egy nagyobb összegben megváltsa magát a feudális függésből. Ezután kerülhetett sor a királyi beleegyezésre és az országgyűlési becikkelyezésre. így autonóm igazgatási gazdálkodásából csak az országgyűlés törvényei által meghatározott terhek sújtják, viszont a „harmadik rend" tagjaként képviselteti magát a város az országgyűlésen. A XVIII. század közepére Vác városiasodása kettős arculatot mutatott. Kisipari és kereskedelmi vonzókörét a püspöki betelepítések és támogatások emelték a kisebb szabad királyi városi színvonalra, belvárosának városias jellegét pedig a püspöki és káptalani — külső jövedelmekből eredő — építkezések jelentették. A lakosság mezőgazdaságból származó jövedelme többnyire majorizálta az iparit és kereskedelmit. Különösen jelentős volt a szőlőtermelésből és a (máshonnan is hozott) borárusításból eredő jövedelem, amelyben a jobbágysorban élők ugyanúgy részesültek, mint az iparosok és kereskedők. A szabad borkimérést folytatott mozgalom összekapcsolódott a század végén a szabad királyi várossá levés problémájával.

343 1743-ban volt az első megmozdulás Vác vélt régi kiváltságainak elnyerésére. Kérvényt írtak gr. Althann M. Károly püspökhöz. Ebben I. Gézának a szájhagyományban felnagyított „kiváltságait", ill. „szabadalmait" szerették volna kikeresni a püspök engedélye alapján.

344 A püspök megígérte pártfogását és segítségét: bizonyára gondolt arra, hogy sohasem találják meg a mondabeli kiváltságokat. A tanács háromtagú küldöttséget menesztett Bécsbe Kollonich érsekhez, Pozsonyba a nádorhoz; majd nádori engedély alapján a Benedek-rendi levéltárba két személyt a kutatásra, de eredményt nem értek el.

345 A küldöttségjárás jelentős kiadásai viszont elkezdődtek. Említésre méltó, hogy a gróf Kollonich Zsigmond bécsi érsek — korábban (1711—1716) váci püspök — ezen a kihallgatáson a következőket mondta a küldöttségnek: „Midőn én akartam, ti nem akartátok. Most pedig kívánjátok, de én nem tehetem." Kollonich ugyanis kezdeményezte Vác szabad királyi várossá válását, de a korabeli tanács nem törekedett az akkor megállapított 2500 forint előteremtésére.

346 A közelinek tartott kiváltság reménye vagy Althann nagyvonalú engedékenysége miatt volt ugyan kisebb nézeteltérés a tanács és az uradalmi prefektus között 1745-ben, de az még nem minősíthető a „földesúri hatalom elleni harc" kezdetének.

347 Inkább a tanács és a polgárság egyes részeinek az öntudatosodásáról beszélhetünk akkor, amikor jogosan tagadták meg a számadás benyújtását az 1743. évi szabályrendelet értelmében.

348 1751-ig az említett öntudatosodás olyan formában is folytatódott, hogy egyesek zuggyűléseket tartottak. Ezt Carelli prépost — az uradalom teljhatalmú kormányzója — szabályrendelettel tiltotta, de a számadást is újból megszigorította.

349 Carelli szigorát nagyobb ajándékokkal kívánták leszerelni, miközben Vác felszabadulása érdekében továbbra is szervezkedtek.

350 A részletekről nem tudhatunk, mivel Vác 1758—1764 közötti protokollumai elvesztek.

351 Felhasználhatták viszont a váciak az öt év leforgása alatti (1757—1762) négy püspökváltozást a szervezkedésre.

352 Félreértették azonban gr. Migazzi — 1762-től bécsi hercegérsek és másodszorra már élete végéig (1787) váci püspök — nagyvonalúságát és „atyai jóindulatát". Jóllehet, csak ritkán tartózkodott Vácon, ill. Migazzi-várában (Verőce), földesúri jogáról nem óhajtott lemondani; hiszen váci