Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

Az 1828—1848 közötti évtizedekben országosan a legiparosodottabb mezővárosokban a kézműves mesterek számaránya a 20%-ot is meghaladta. Pest megyében, Pest, Ráckeve, Kecskemét stb. mellett Vác az 1828. évi országos összeírás szerint megközelítette a 20%-ot, de az összeírás nem tüntette fel, hogy kik dolgoztak idényjelleggel, s kik egész évben állandóan. A váci iparosmestereknek csak mintegy fele dolgozhatott egész éven át, mivel az összeírásokban neveiknél jelentős ház-, kert- és szőlőbirtokok megjelölése is szerepel. A kézműves iparosok száma Vácon az 1743. évi 16,5%-ról az 1828. évi 20°/o-ra a város összes lakosságának megkétszereződése ideje alatt nőtt meg, tehát ez a 3,5%-os növekedés alig értékelhető. A váci kézművesipar sajátossága viszont, hogy az iparűzők száma aránylag magas, de a céhek száma az 1743. évi 17-ről 1830-ra csupán öt új céhszervezettel növekedett. Az 1828. évi összeírásban a káptalani városiban az iparosmesterek aránya 31,1%, a püspöki városban 17,4%, s a két városiban együttvéve 19,8% volt, tehát a 20%-ot érte el. Ennek ellenére a váci céhek jegyzőkönyveinek tanúsága szerint a Helytartótanács a céhalapszabályok központi engedélyezésére hozott rendeleteit még az 1800-as években sem hajtották végre. A céhlevelek kötelező megújítását az 1761., 1805. és 1813. évi királyi rendeletek írták elő. A sokszor 100 évesnél is régibb céhlevéllel szabályellenesen működő váci céhek az 1800-as években is szabadítottak fel inasokat és legényeket, iktattak be vidéki filiális mestereket, tartottak remekpróbákat, s vezették számadás- és jegyzőkönyveiket. Ha a céhlevelüket megújított váci céhekhez a hatósági engedély nélkül működőket hozzászámítjuk, az 1800-as években működő céhek száma V3-val lesz kevesebb az 1743. évihez képest. Ez a rokon szakmák csoportosulása miatt következett be. A céhek számának csökkenése Pest megyében Vácon a legjelentősebb, ami a céhes kézműipar földesúri függésének következménye volt. A céhmesterek egyedi esete, akik iparengedéllyel rendelkeztek Vácon; jóllehet egy másik város céhegyletéhez tartoztak szervezetileg, mert Vácon a mester egyedül képviselte a szakmát. Ez esetben rendszerint rákényszerült helyileg valamely rokon szakma céhegyletéhez társulni. Mindenütt megfigyelhető több helység és több szakma azonos céhegyleteit tömörítő szervezeti keretek alakulása. Vác a fejlettebb mezővárosokhoz hasonló nagyságú piaci körzettel, ill. ipari vonzásterülettel rendelkezett; ami a város körül mintegy 50—60 kilométer távolságra terjedt ki, szinte csak kizárólag keleti irányban. A Gács, Losonc, Jászberény, Szolnok és Kecskemét városok között meghúzható képzeleti vonalig terjedt. Ez a vonal a váci céhekhez tartozó vidéki filiális mesterek helységeinek elhelyezkedésével is esett egybe. A váci céhekhez tartozó 120 helységben dolgozó filiális mesterek 90%-a a fenti keleti vonalon belül, míg a többi Esztergom és Óbuda közelében működött. A váci céhekhez tartozó nagyszámú vidéki filiális mester már az 1743. évi összeírás idején is megvolt, de az ezután következő 80 évben, 1828-ig számuk alig növekedett tovább. Mindössze néhány szakma, mint a varga, szabó, csizmadia, kőműves, mészáros stb. tudott egész évben jelentős piaci körzetet ellátni s vidéki filiális mestereket foglalkoztatni. A többi kézműves valószínűleg csak helyi, s uradalmi igényeket elégített ki idényjelleggel.

31 Céhes szervezetben dolgoztak még a molnárok is. A malmok haszonbérlése, a megőrölt gabona után szedett lisztvám is fontos városi jövedelem volt. Vácon már 1699-ben három hajómalom működött. Az 1724. évi bérletek összeírása szerint „malomházak jövedelemé" 100 Ft volt. 1738/39-ben Vác városában két molnárt, Kisvácon pedig négy molnárt írtak össze. Püspökvác tanácsának 1769. 143 /