Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

sírásásért. Szegény emberek voltak a sírásók mindig, nem lehetett sok a fizetésük. Megbecsülésre méltók voltak, mert akkor szolgáltak, amikor a szolgáltatók megtört szívvel kérték fel. A temetőben kétfelé volt választva a temetkezés. Az alsó felén a gyerekeket 20 éves korig temették, a felső felére pedig a felnőtteket, az időseket helyezték. Emlékszem, körülbelül 1940-ig pandái Pandái alá temettek. Két méterre leástak és oldalt alávájták a földet, ahová a koporsót helyezték. Deszkákat összeszögeltek, amelyet a pandáihoz állítottak, úgy is hívták, hogy pandaldeszka. így a kaporsóra nem hullott a föld, csak a kiásott sírgödröt töltötték be. Ha egyszerre temettek két halottat, akik rokonok voltak, azt egy sírba tették. Egy síron mindkét oldalon volt pandái. Nekem egy testvérem így van a nagybátyám kislányával temetve, mert egy napon haltak meg. A többi testvéreim szintén egy sírban fekszenek. 1903-ban halt meg Erzsike testvérem, Ilona pedig 1933-ban. Édesapám kiásatta Erzsike sírját és melléje temettette őt. 30 év után is ép volt a koporsója. Még ma is van olyan kérés, hogy a férjet a feleséghez temessék, vagy fordítva. Megtelt az öreg temető. 1970-ben kibontogatták a régi sírokat a hozzátartozók, és mellé temették az új halottat. Mert régen csak az egyik pandái alatt volt koporsó, így a sír a, másik oldalon üresen állt. Ma már nem csinálnak ilyen sírokat csak a sírgödröt ássák ki és belehelyezik a koporsót. Sőt, ma összefognak a rokonok. Amikor a sírásó kiássa a sírt, kitéglázzák a sírhelyet. A tetejére pedig beton födlapot helyeznek, így készítik el a sírhalmot, azok, akik a halottat viszik a sírhoz. Mert a halottvivők feladata behantolni a halottat. A temetőben gyermekkoromban nagyon megcsodáltuk a kőké- Sírjelek reszteket és rajta a szép feliratokat. Mert bizony abban az időben, 1927—28-ban csak a gazdag embereknek volt erre pénzük. Szegény ember több volt, és így a halottak száma is sokkal több. Általában 80—90 százalékának fakereszt je volt. A koporsóval együtt készítette az asztalos a keresztet, de csak lécből. Később, évek múlva keményfából készítettek új keresztet. Ki hogy tudta megoldani. Volt aki saját maga faragta ki a hozzátartozóinak. Édesapám több keresztet készített. Ügy a meghalt családja részére, mint másnak is, ha megkérték. De voltak ügyes ácsfaragó emberek, sokan azokkal készíttették. A 30-as években már modlában öntött cementkereszteket készítettek saját halottaiknak. A 40-es évek háborús nehézségei után már általánosan megkezdődött a sírkövesnél való megrendelés. Voltak, akik sírkövesnél rendelték a kereszteket már a 20-as években is. Galgamácsa katolikus község, így mindenki keresztet készíttetett. Ha más vallásút temettek, annak fejfája volt. Két temetője volt Galgamácsának. Katolikus és zsidó temető. Temetőink Édesanyám apja 1882-ben halt meg, ő volt a harmadik halott a temetőben. Édesanyám 3 éves volt akkor. Egymás végében volt a két temető, külön kerítéssel és bejárattal. Sőt a zsidótemetőbe be se tudtunk menni játszani, mert vaskerítése volt, és zárt kapuja. A felirat sem magyarul volt. 1880-ban kezdődött itt a temetkezés és 1970-re teljesen betelt, de úgy, hogy legalább százat kibontott sírba tettek, de még az utat is több helyen elfoglalták. 1970-től újabb temetőt