Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)
nyey szerint a Szent Iván-i tüzet párosával ugrottak). Ezek egyértelmű tisztázása önálló, és az eddigi kutatások valamennyi eredményét szintetizáló külön tanulmányban lehetséges. K. Kovács László cikke az Ethnológiai Adattár megszervezésével kapcsolatosan a parasztrajzokról szól. 9 „Rajzokat ajándékoztak az Ethnológiai Adattárnak: Dudás Juliska, Vankó Margit, Tóth Rózsi, Fekete Annus, Pesti Ilona galgamácsai lányok." Dudás Juli munkásságának vizsgálata és e könyv előkészületei alatt tett észrevételeinket erősíti K. Kovács cikkének több megállapítása. Eszerint nagyon fontosak ezek a rajzok abból a szempontból, hogy dokumentálva legyen, hogyan látja a nép önmagát, dolgait és a világot. A rajzokról ő is megállapítja — amelyet Juli a kritika támadására érvként hoz fel —, hogy főleg a viseletet tükrözik hűen képei. Jól tanulmányozható munkáin a ruházat színe, a viselés módja, a hímzések és a generációs különbségek. Ezek a rajzok feltárják sajátos belső szemléletmódjukkal a szokások lényegét is. Kerecsényi Edit a falu baromfitartásáról írta egyetemi szakdolgozatát, amelynek egy részlete 1959-ben meg is jelent a Néprajzi Közlemények hasábjain. A közlés sok fejezetében találkozunk a most közölt megállapításokkal. Jó néhány olyan adatot is találunk azonban, amelyekről az idézett tanulmány nem szól. Dudás Juli munkája figyelemre méltó váüalkozás. Gördülékeny írását már az Emlékül hagyom... kötetben is olvashattuk. Ahogy rajzai hitelesek és forrásértékűek, írásai irodalmi szintű munkák is egyben. Fordulatos, olvasmányos módon örökíti meg a falu mindennapját. A meg nem rontott őszinteségéti jó megfigyelőképessége tette még értékesebbé. Még ma is pontosan emlékszik azokra a témakörökre, amelyekről a néprajzkutatók vallatták a falubelieket. Az ily módon felszínre hozott emlékeket mohón szívta magába. Idős szülei révén egy generációval korábbi korszakot élt. A kutatók biztatására már lány korában rendszeresen lejegyezte a szüleitől és más öregektől hallottakat. Könyvében elsősorban saját életét, önmagát, családját, környezetét helyezi előtérbe és ehhez kapcsolódva mondja el véleményét az őt körülvevő világról. Átélve, belülről fakadóan rögzíti, mindig derűs optimizmussal azt, amit a kutatók csak kívülről tudnak megközelíteni. Rajzaiban, festményeiben, csoportjainak előadásában többszörösen átélte a most leírt eseményeket. A néprajzosok biztatására több pályázatot is készített. A kötet létrehozását 1972 végén határoztuk el. Arra kértük, hogy életébe ágyazva írja le mindazokat az emlékeket, amelyek közösek egy falun belül, írjon mindenről, fiatalságáról, a munkákról, a játékokról, az élet nagy fordulóiról, az ember egy éven át való teendőiről. Különösebb szempontokat nem adtunk számára, csak arra kértük, hogy pontosan rögzítse a leírottak idejét generációnként. Mi volt az, amit nagyszülei gyakoroltak, illetve tőlük hallott? Mit látott szüleitől és hogyan élt Ő?
