Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

11. El kell menni katonának, el, Szeretőmet nem vihetem el, Nem zsebkendő, hogy a zsebembe tegyem, A kaszárnyába magammal vigyem. Zölderdőben fészkel a veréb, Jaj, de büszke mind az a legény, Akit katonának hív el a haza, A babája nagyon siratja. 12. Megy a nap lefelé, Sugara felfelé. Ballagnak a legények, A huszonegy évesek, A kaszárnya felé. Bemén a szobába, Leül a vaságyra. Búnak hajtja a fejét, Hullajtja a könnyejét A szürke katona ruhára. 13. Katona se, katona se lettem volna soha, Ha az apám bíró nem lett volna, Háromszor is beírt a császárnak, Sej, haj, rossz a fiam, vigyék el a Jóskát katonának. 14. Kaszárnya, kaszárnya, nem az Isten háza, De sok szőke, barna lánynak benne hervad a babája. Hervadj babám hervadj, mer nem az enyém vagy, Még mikor az enyém voltál, nyíló tea rózsa voltál, Az útra kihajlottál, Ferenc Jóska leszakajtott, A kaszárnyába elhervasztott. 15. Jaj, de ,sokat sírtam, rítam reguta koromba', Míg azt a sok rozsdás vasat fényesre pucoltam, A lovam szerszámját könnyes szemmel nézem, Tükörfényes a zablavasat a szájába teszem. Jaj, de nehéz a legénynek, ha be kell rukkolni, Ha ja kedves Mariskáját másra rá kell bízni. Gyászos az élete, bánatos a szíve, A mundérra hajtja fejét, jaj de hull a könnye. 61