Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

5. Kihajtottam a libákat a falu végére, Arra jött egy barna legény, rám kiabált érte, Ne kiabálj barna legény az én ludaimra, Táncot járva tied leszek, gyere a karomba. Elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte, Megtalálta egy szép legény, csókot kívánt érte. Szabad a péntek, szabad a szombat, szabad szappanozni, Szabad az én galambomnak páros csókot adni. Utána bejöttek hozzánk, mert bármit kérdeztek tőlem, mindennel a szüleimre hivatkoztam. Édes jó anyám nagyon szűkszavú asszonyka volt, nem is vendégrajongó, nem találtak valami nagy fogadtatásra. De az a szobasarok, ahol az én rongybabáim voltak, az igen lenyűgözte őket. Ott volt ám minden magamfajta játék, kukoricatuskó baba. állatfigurák, kukoricaszárból alkotott állatok, gémeskút, ökör. pásztor. A rajzaim papíron, vászondarabokon, s még ehhez hasonló több más játék. Nézegették, érdeklődtek mindenről. Később megérkezett édesapám, az már kedvesen fogadta őket. Nagy hanggal köszöntötte: — ,,Isten hozta az urakat! Kikkel volna szerencsém?'" Bemutatkoztak. De akkor a vidéki ember nem sokat tudott róluk még. Bizony, ha látták is őket, még szóba sem akartak állni velük, olyan jöttmenteknek vélték őket. Nagyon nagy különbözet volt akkor a vidéki és a városi ember között. A múltnak a nehézségét csak az egyszerű munkásember érezte igazán. Szegény ember nagyon sok volt a községben. Emlékszem a sok esti beszélgetésre, amikor oly nagy betűkkel kezdték a régi öregek: — „Hej, az urak, azok az okai a mi szegénységünknek !'' Édesapám más volt, nagyon barátszerető volt, és igen érdekelte minden ember témája. Ebben a hangulatban üdvözölte a két idegen vendéget, és szaladt is a pincébe borocskáért. A vendégek egy-egy pohárkával elfogyasztottak és a további útról érdeklődtek. Lehet, hogy édesanyám kedvetlensége indította útra a két utast. Kedvesen, finoman elköszöntek, engem még utólag is megdicsérve távoztak. Ez volt Bartók és Kodály tanár úr, amit később tudtunk meg. Édesapám csak annyit jegyzett meg róluk: — „Nehéz kenyérkereset ez is, amit ez a két vándor úri utas folytat." A szomszéd dühösen ráfelelt: — „Ezeknek ezért is fizetnek? Vannak emberek, akik nem szeretnek dolgozni. Kapálni nem akar. kaszálni szegyei, inkább így kóborol." Nem értették meg őket. Két hét múlva több néprajzos felkereste a szülői házamat. Dr. Gyönyey Sándor Görnyey Sándor tanár úr több társával kocsival jött le hozzánk. Hal- és a kutatók lottak rólunk és ezért kerestek fel bennünket. Éppen a libáknál üldögéltem akkor, amikor a dombtetőn körém álltak egy páran, de már ezeknél fényképezőgépek voltak. Tiltakozni kezdtem a fotózás végett. Szintén a szüleimre hivatkoztam. Féltem a szigoruktól és az ő engedélyük nélkül nem akartam odanézni, ahová éppen kellett volna. Ez roppant tetszett a vendégeknek, azonnal jöttek is velem az engedélyt megkérni. Ök is abban a fogadtatásban részesültek, mint az első kettő a múltkor. Csak most az a szerencse is közrejátszott, hogy édesapám