Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

A sikerek mellett most idekívánkozik egy engem igen rosszul Meglegyint érintett kritika. Az igazi művészek ilyesmin kacagnak. Hallottam a kritika már egypárat, aki így nyilatkozott: kritikusnak ez a dolga, hadd foglalkozzon ő is valamivel! — De én — akiben az elismerések tartják a lelket — bizony földhöz vágtam az ecsetem és sírva panaszkodtam. — A kiállítás megnyitására is elmentem, de igen kellemetlen helyzetben voltam, pedig nagyon kedvesen és nagy szeretettel fogadtak. Olyan kisebbségérzet fogott el, hogy állandóan a könnyeimet kellett törölni. Minden alkotónak a képében többet láttam, mint az enyémben. Túl egyszerűek voltak az enyémek. Nagyon gyermekiesnek tűntek az én képeim. Hirtelen harag gyúlt a lelkemben azok iránt, akik gyermekkoromtól arra kértek, maradjak ilyen egyszerű gyermekies mindig. Mért is kellett rájuk hallgatni? Hiszen annyira tudok én is rajzolni, mint ezek! El kellett volna lesnem az eredeti nagy művészek alkotását és akkor több lenné&! Egy pár ismerősömnek el is sírtam ott melegében bánatom. Vigasztaltak: Juló téved, így a jó, és ezért más. — Sőt még bosszantásomra előidézték a gyermekkori rajzaimat, hogy még azok az igazi jók. Ezek után jobban esett volna az a kritika, hogy a Dudás Juli képei igen is túl egyszerűek, gyermekes vo-