Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Szőlő, gyümölcs Téli favágás A szőlőhegy Direkt termő szőlők Telepített szőlők Talán a szőlő az a gyümölcsfajta, ami kitart a nemzedékekkel. Minden falu határábian, vagy mezőváros körül ott búslakodik műemlékként egypár berogyott szőlőgunyhó. Csonka gyümölcsfák hirdetik szégyenkezve a nagyüzem mellett, a modern művelés létrejöttével a megsemmisülésüket. Falusi embernek, ha volt egy kis vagyonkája — a termőföldre gondolok —, azt művelgette, abból éldegélt. Nehéz volt a szegényember sorsa, bármennyire is furcsa visszagondolni rá. A mai fiatalok el sem hiszik, hogy mennyire megszenvedtek az emberek a kenyérért! De szőlőt azt mindenki telepített magának, hogy egy kis bora legyen télen, a hideg időkben végzendő munka mellé. Mert a férfiaknak télen is sokat kellett dolgozni. Télen termelték ki a tüzelőt. Tíz kilométerre volt az erdő, ahová minden reggel ment az egész falu férfihada. Naponta húsz kilométert gyalogolt, és egész nap erős fizikai munkát végzett. Fagyban, hófúvásokon keresztül, a mezsgyés dűlőúton menteik. Jólesett egy kis bor, ami nem hagyta lankadni őket. Nem is volt annyi részegember, mint ma, mert ha ivott is, a fejsze kijózanította egész nap. A kocsmára pedig nem Volt pénze. Aki ott ivott, az biztos, hogy a vagyont elpusztította, és a családja azt meg is koplalta. Aki vagyonos gazda volt, annak szőlője is volt olyan területen, hogy egész éven át volt bora. Szőlőterületek mindig ott voltak, ahol nehéz volt a föld megművelése. Hegyoldalakon. Ezért is mondják így, hogy „kinn a szőlőhegyen, fönn a szőlőhegyen". Ezek a területek kiesőbbek az értékes búzatermő földektől. Régen is olcsóbbak voltak. Azért telepítették szőlővel, gyümölcsfákkal, hogy hasznát vehessék. Mivel ezek a hegyoldalak az olcsóbb kategóriához tartoztak, a szegényebb emberek is tudtak vásárolni belőle. így a szőlőhegyen talán minden embernek, aki ott született, volt egy darabka szőlője. Vagy iparkodott a körülményeihez képest vásárolni. Ezt az édesapámtól hallottam, de ő is csak a hallottak alapján mesélte a szőlőhegyek dicső korát. Űgy hallottam, hogy a szántóföldekre sem adtak annyi figyelmet, az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején, mint arra a kis szőlőre, ami akkor volt nekik. Kukoricakenyérrel pótolták a rozskenyeret. Volt hozzá egy kis murci. Télen a búbos mellett esténként elbagóztak mellette. Édesanyámnak aki i896-ban ment férjhez sok szép lánykori emléke fűződött a szőlőhegyi élményekhez. El-elmesélte esténként. Nagyszülei nevelték őt, és nem is voltak szegények. A nagyapjának is volt szőlője. Nem volt oly nagy a terméshozam, mert csak direkt termő szőlőket telepítettek, ami abban a földben megmaradt. Az pedig nem szapora, mint a faj borszőlők. Ök a direkt termőt szerették, mert a kezelése nem volt igényes, vad fajta volt, a természeti csapásokat is jobban átvészelte. Mi a Galga völgyében élünk, nem szőlőtermő talaj a határunk még máig sem. Hegyes-dombos vidék, melynek az éghajlata sem kedvező. Erőlködtek a gazdák a szőlőtermeléssel. 1900 elején már telepes termő szőlők voltak. Az édesapámnak is volt szőlője a faluhoz közel. Hatéves volt, amikor ültették, és most, 1970-ben szántotta ki a téesz. Rengeteget kellett vele postorkodni, hogy megmentse a termést. A legkisebb fagy is tönkretette. Nagy a lecsapódás; párás, ködös a Galga völgye. Sokan belefáradtak, és kivágták 206