Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

és megpatkolni, összefogott a fehérnép és a férfikar is! De a férfiak már olyan selyemhangulattal, nem biztos fogással nyúltak a menyecskékhez. Ezért csak hangulatos vetélkedő volt az egész. A borotválás szintén hasonló volt. A lányok és a menyecskék döntötték le a férfiakat és féltéglával vagy kemény kukoricatuskóval — másképp csutkával — dörzsölték meg az arcukat. Nagyapámat is, mint legényt le akarták a lányok dönteni és megborotválni, de nem sikerült. Az említett szakácsnőnek több lánya volt, három eladósorban, akik ott mulattak, abban a bizonyos lakodalomban. Mivel nem sikerült a nagyapa borotválása, elmentek a lányok panaszra a szakácsnőhöz. Minden legény meg van borotválva, csak Pista nincs, azt nem bírtuk ledönteni. Erre a szakácsnő felkelt és arra ment, ahol ült nagyapa. Az látta szegény, hogy feléje megy és figyelte is azt a szúrós tekintetét. Mindenki ismerte és féltek is tőle. Nagyon mérges arca volt — ahogy mesélték —, keveset mosolygott életében. Odaért nagyapa mellé és gyengén megrúgta a lábát. Ezt látta, érezte is. „Nagyon megborzadtam ezek láttán. Két-három perc múlva kirázott a hideg. ö visszament, küldte a lányokat, hogy jöhetnek. A lányok jöttek, le is döntöttek, meg is borotváltak. Olyanná váltam, mint akit a sírból húznak vissza. Kezeim remegtek, de még a lelkem is. Borotválás után haza is jöttem, mert olyan rosszlét jött rám, hogy hazakívánkoztam. A pálinkafőzde mellett mentem hazafelé, már arra éreztem, hogy nagyon fáj a jobb lábam. Bementem, kértem egy kvaterkát, — ez volt a régi pálinkás pohár neve — de nem ment le, olyan rosszul éreztem magam. Ahogy hazaértem felkeltettem anyámat, hogy húzza le a csizmám, mert nagyon fáj a Iában. Elmondtam neki az eseményeket. Megijedtek a szüleim, húzták is a csizmám, de nem jött le, beledagadt a lábam, úgy kellett levágni a lábamról. Reggelre már kilenc lukon ázolgott, vagyis genny szivárgott belőle. Nagyon fájt. Elmentem az orvoshoz. Már akkor lakott nálunk a faluban egy orvos, de nem tudott segíteni rajtam. Szilágy község 14 km-re van Galgamácsához, ott volt egy gyógyító asszony, ahhoz is elvittek. Az azonnal megmondta, hogy meg van rontva és azt javasolta, hogy csak az gyógyítja meg, aki elrontotta." Egy évig kínlódott, lábbelit nem tudott húzni, dolgozni nem bírt. Szép szál legény volt, de nyáron is a fák alatt feküdt. Egyszer a szalmakazalhoz kifeküdt a kertbe, elaludt, a kutyájuk odafeküdt melléje és elkezdte nyalogatni azt a sebes lábát. Felébredt rá, azonnal elkergette. Szerencsétlen kutya másnap megdöglött tőle. Második évben a betegség és a fájdalom annyira kiborította, hogy rákényszeredett szegény, hogy felkeresse a rontóját. Elmentek az édesanyjával és megkérték, legyen szíves gyógyítsa meg azt a beteg lábát. Nem akart velük még szóba állni sem, hiába könyörögtek neki, rájuk sem nézett. Lányai sajnálták meg a fiatalembert. Azok kezdték az anyjukat rábeszélni. Hosszú könyörgés után hallgatott a leányaira, azért, mert a lányai bizonygatták, hogy ez a legény megtáncoltatta őket mindig a bálban. Ennek hallatára szigorú hanggal rákiáltott: — „Tedd fel a padkára a lábad, hadd nézzem meg." Nagyon fájt neki, nem tudta feltenni. Leült a padkára és úgy mutatta meg. Bosszúsan forgatta, majd úgy megcsavarta, hogy a nagyapa bepisilt a fájdalomul