Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

csövébe sem került a folyadék. Zöldet, lucernát frissen vágottat sem lehetett adni a lónak, nem beszélve arról, hogy vizes, illetve harmatos legyen. Ezt külön megkérdeztem tőle, mert nem bírtam megérteni ennek a harmatos fűnek a titkát. Akkor amikor ő mindig arról mesélt, hogy éjszaka kint legeltették a réten a lovakat. Hát akkor is harmatos volt a fű! „Igen ám — hangzott a válasz, ott lassan legel — fiam — a ló. Volt ideje megrágni. A nyállal elvegyül a harmat vize. De ha lekaszálva kapja, tele pofával zabál, mohón eszik és így megbetegszik." Említettem már, hogy apám egyedül patkolta a lovait. Volt hoz- Lopatkolás závaló szerszáma is. Dobozszámra vette a patkószöget. Volt amikor odahívott, hogy adogassam a szöget, mert nem volt, aki megfogja a ló lábát. Egyedül fogta, ráhelyezte a patkót és egyedül ütötte a szöget is. Ha közel ért a szög az elevenhez, a ló azonnal rántott a lábán, ő sürgősen visszarántotta a szöget. Volt neki béka faragója, (lapos, nyeles patafaragó kés, vagy más néven hafnying) patkoló kalapács, annak szétállt kétfelé az eleje, azzal húzta vissza a szöget. Volt még: olyan is, amivel leveregette a szögeket, szögvágó, harapó és körömreszelő. Sokszor kellett helyreraknom ezeket a szerszámokat. Az úton talált vesztett patkót, leugrott a kocsiról, felvette, — „üsse kő! ha egy verésig állja a sarat, akkor is megéri". Mindig hidegen vasalt, nem valami soká tartották a patkók a szolgálatot. Amikor patkolásra készült reggel, este tehéntrágyával becsapta a ló patáját, hogy puha legyen a köröm a faragáshoz. Nem tudom miért, de a tehéntrágyát gyulladásra is használta. A kisborjú belelépett egy hatalmas szöges deszkába. Alig bírta A trágya gyógyít kihúzni a lábából. Egy óra múlva nagyon bedagadt, azonnal friss tehéntrágyát kötött durva vászonba és a sebre helyezve, rákötözte. Istrángot kötött a gerendára, azzal húzta fel a borjú lábát és ügyesen rákötte. Ezért is szóltam: „nem kap tőle fertőzést?" — „Ettől fiam soha! Régen ezt tették a szúrásokra. Amikor még orvos nem volt, vagy legalábbis nagyon kevés. Az is távol lakott. Amíg kocsival előkerítették volna, be is gennyeződött a seb. Tehéntrágyáért csak az istállóba kellett menni, rákötni és kész." Egyszer én is megszúrtam egy rozsdás szöggel a lábam, este az udvaron. Kiáztattam, aztán elmúlt a fájdalom. Mint gyermek, vacsora után az ágyba kerültem. Alig tettem le a fejem, már aludtam is. Éjfél felé ébredtem. Nagyon forró volt a lábam és nagyon fájt. lüktetett, szaggatott belé. Szóltam édesanyámnak, azonnal felkelt, meggyútá a lámpát. Édesapám is felugrott. Nagyon féltett. Nézi a lábam. Sírtam, mert fájt nagyon. — „Várjál Julkám, én majd hozok rá gyógyszert." Nem is tudom hová tűnt, csak amikor látom a „minőségi" gyógyszert. Rákötötte, tiszta gyolcsba a sarkamra. Egy másik ruhával is átkötötte, hogy az ágyneműhöz ne érjen, de esküszöm, fél óra múlva már aludtam. Reggel későn ébredtem. Azonnal kipólyáztam a lábam. Mindenestől levállott a sarkamról, de az olyan fehér volt, mintha ecetben ázott volna. Lemostam, semmi fájdalmat tovább nem éreztem. Azt is mondogatta apám, hogy az ő nagyszülei ezekkel a szerekkel gyógyítottak. 101