Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

V. A város fejlődése a felszabadulás után - 4. A város szocialista mezőgazdasága (Mosolygó László)

1 Az összes közös terület alapján számítva. 2 Az összehasonlító megyei adatok következetesen termelőszövetkezeti átlagok, na­turális adatok esetében Budapest nélkül, a pénzügyi adatoknál azzal együtt. 3 A város nagyüzemi mezőgazdaságának bemutatása a három termelőszövetkezeten keresztül történik. Az így kialakuló kép annyiban pontatlan, hogy nem foglalja magába a város teljes nagyüzemi területét. A Ceglédhez tartozó, de más telepü­lésre is kiterjedő tangazdaság vizsgálatától mégis el kellett tekinteni. Részben azért, mert az üzemegységi adatok köre nagyon szűk, másrészt önálló üzemmel összevetve torz képet adnának. A három termelőszövetkezet azonban jól reprezentálja Ceg­léd nagyüzemi mezőgazdaságát, mivel a nagyüzemi földek zöme a termelőszövet­kezetekhez tartozik. ÉBERT J. 1975-ös adatai alapján — tájékoztató jelleggel — annyit azért megjegy­zünk az állami tangazdaságról, hogy annak állóeszköz-ellátottsága a termelőszö­vetkezetekénél lényegesen magasabb, hasonlóképpen a számosállat-sűrűség is. Szántóföldi növénytermesztésében 41%-os vetésterületi aránnyal a kukoricater­mesztés, állattenyésztésében 71%-os számosállat-aránnyal a sertéstartás dominál. 4 Mivel a fejezet adatainak zöme az 1979. évre vonatkozik, az adatok évszámát csak az ettől eltérő esetben közöljük. 5 A megfigyelt kultúráknál tapasztalt elemi kár miatti terméskiesés értékét vonat­koztattuk a megfigyelt kultúrák területére. 6 Fizikai foglalkozású tagok és állandó alkalmazottak nyugdíjasok (és járadékosok) nélkül. December 31-i létszám. 6—40 számú statisztikai jelentés 1. táblázat 01 és 04 sor (c oszlop) összege. 7 A szántóegységnél alkalmazott átszámítási kulcs: szántó = 1, szőlő = 5, gyümöl­csös, kert = 4, rét = 0,5, legelő = 0,2, erdő, halastó = 0,1, nád = 0,05 és 1 számos­állat = 1,56. 8 Fizikai foglalkozásúak összesen (nem nyugdíjas és nem járadékos tagok, alkalma­zottak (állandó és időszaki, nyugdíjasok nélkül), állandó vagy időszaki jelleggel foglalkoztatott családtagok. A 6—10 számú statisztikai jelentés 1. táblázat с oszlo­pának adatai. 9 L. a 8. jegyzetet. 10 Közvetlen és felosztott munkaidő 6—40 számú statisztikai jelentés 4. tábla 01, 02, 03 sor c, d, e, f oszlop adatai. 11 L. a 8. jegyzetet. 12 A 6—30 számú statisztikai jelentés 1. tábla p oszlopának adatai. 13 A nyugdíjasok és járadékosok nélküli összes foglalkoztatott december 31-i létszáma a 6—10 számú statisztikai jelentés alapján. 14 A munkabér és az eredménytől függő részesedés összege. 6—40 számú statisztikai jelentés 1. tábla 22. sor e, f és g oszlop adata. 15 Nettó állóeszközérték (mezőgazdasági mérlegbeszámoló I. 01 sor d oszlop adata). 16 L. a 6. jegyzetet. 17 A közvetlen és a főágazatokra felosztott munkaidő összege (a 6—40 számú statisz­tikai jelentés 4. tábla c, d, e és f oszlopának összege). 18 Nettó árbevétel (mezőgazdasági mérlegbeszámoló II. 01—09 sor i oszlop adatai). 19 Az ágazatok árbevétele árbevételbe beszámító árkiegészítéssel együtt.

Next

/
Thumbnails
Contents