Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 6. Cegléd a Horthy-korszakban (Nagy Lajos)

vízvezetékkel csak 383 lakás volt ellátva (3,47%).

172 Volt a városban 100 mélyfúrású kút, ebből a belterületen 20 városi közkút, 26 magánkút, 30 Nortonrendszerű kút, a külterületen 24 magánkút. Ezeknek az összteljesítménye napi 11 000 000 liter volt.

173 Víz tehát bőven volt, a vízvezeték kiépítése esetén biztosítva lett volna a lakosság egészséges vízzel való ellátása. Kb. 54 000 km hoszszú vízvezetéki csőhálózatot kellett volna építeni, s ennek létesítési költségét az 1930-as években 2 880 000 pengőre becsülték.

174 Erre a városnak nem volt pénze, ezért csak a Norton-rendszerű kutak számát szaporította. Vízvezeték hiányában természetesen csatornázás sem volt. A város 11 044 lakása közül csak 190 (1,72%) volt ellátva W. C-vel.

175 1939-ben a városi mérnök városfejlesztési tervet készített. A piac és vásárterek új elhelyezését, utoanyitásokat, új temetőt (esetleg hamvasztóval) terveztek. A létesítendő ipartelepeknek a helyét a Déli út és a Gerje közötti részen jelölték ki. Tervbe vették a városias kialakítást, a kültelki útrendezést, a Cegléd—Abony—Fehérvár út és a Cegléd—Jászberény—Gyöngyös út kiépítését, ezt hadászati szempontból is jelentősnek tartván. A vasúti hálózat fejlesztésénél csak a kupai kovácsmajorig és a vezsenyi kiágazások meghosszabbítása szerepelt. Számolt a városfejlesztési terv a két világháború között többször felmerült Soroksár—Vecsés—Cegléd—Szolnok irányú Duna—Tisza-csatorna megépítésévél. A városi közlegelőn repülőteret és katonai gyakorlóteret terveztek. Az artézi kutakat egységes rendszerbe kívánták foglalni.

176 Ezekből a tervekből semmi nem valósult meg. Mindezeknek a terveknek a megvalósításához a városi jövedelmek fokozása, a kiadások csökkentése és jelentős összegű állami támogatás lett volna szükséges. A város kiadásai azonban évről évre növekedtek. Különösen az általános igazgatási (személyi) kiadások emelkedése volt feltűnően nagy. Míg az 1920-as évek első felében ezek a kiadások évről évre a költségvetés 25%-«. körül mozogtak, addig az 1930-as években már megközelítették az 50%-ot.

177 A közgyűlésen állandóan szóvá tették, hogy a költségvetésben a személyi járandóságok túl vannak méretezve,

178 és különösen magas a nyugdíjteher.

179 Kiszámították, hogy egy fizikai munkás tényleges munkájáért nem kap annyi bért, mint amennyi például egy útkaparó nyugdíja.

180 A városi költségvetésben a nyugdíjteher általában 70 000,— pengő volt,

181 jóval több, mint amennyit a közegészségügyre költöttek. Szóvá tették a közgyűlésen azt is, hogy a városi alkalmazottak számára a kedvezményes vasúti jegyeket a város költségvetésének terhére 800,— pengőért évente kiváltják, s ugyanakkor a városi könyvtárra csak 1000,— pengőt irányoznak elő, s nem gondolnak lama, hogy a könyvtár fiókokat állítson fel a tanyai gazdakörökben.

182 Az általános igazgatás pénzszükséglete a városi költségvetés felét vette tehát igénybe az 1930-as években. Ez az összeg 4—500 000 pengő körül mozgott. A közegészségügyre (igazgatási kiadások, artézi, uszoda, járvány elleni védekezés, nyilvános illemhelyek, állategészségügy) általában évente 50—60 000 pengőt irányoztak elő. A közoktatási, közművelődési és vallásügyi kiadások (óvoda, községi elemi népiskola, polgári iskola, iparostanonc-iskola, gazdasági továbbképző népiskola, felekezeti ismétlő és téli gazdasági népiskola, gimnázium, városi könyvtár, Kossuth Múzeum, iskolán kívüli népoktatás, közművelődési intézetek és egyesületek segélyezése, hitfelekezetek segélyezése) összege általában 110—140 000 pengő körül mozgott. A szegényügyre és népjóléti kiadásokra (szegények segélyezése, szeretetház, anya- és csecsemővédelem, árvaház) 60—70 000 forint jutott. A közélelmezés (közvágóhíd, hatósági hússzék, piacterek) 35—50 000 • 374