Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

I. Természeti, földrajzi viszonyok - 2. A városkörnyék természetes növényzete (Szollát György)

békosök terebélyes, vízből kiálló sáscsomóit а zsömbéksás alkotja. De ugyancsak zsombékol a ritkább rostostövű sás és egy pázsitfűféle, a 2 m-re is megnövő dárdás nádtippan (Gógánydűlő). Nem úgy a két legnagyobb termetű sás, a parti és a mocsári sás, melyek társulása elég gyakori területünkön. E domináns fajok mellé sok egyéb sásfaj — bókoló, éles rókasás — társul a jellegzetes kísérő növényekkel: borzas füzike, réti jüzény, közönséges lizinka, vízi peszérce, mocsári tisztesfű, menta fajok, mocsári lednek, a mezei csorbóka magassásosokban élő alfaja, a sárga nőszirom stb. Említésre méltó, hogy Albertirsa alatt ilyen társulásban él az Alföldről gyakorlatilag kiveszett gyilkos csomorika, egy jégkori reliktum jellegű nagy termetű ernyős. A magassás társulásokban megjelennek a fás növények is, elsősorban a rekettyefűz bokrai, de gyakori a fehér fűz is, főleg a vízfolyások mentén. Az egyenletesebb vízellátottságú, de szintén mély fekvésű területeken kiszáradó láprétek, mocsárrétek, mezofil rétek vannak. Előfordulásukkal kapcsolatban megint csak a korábban említett helyekre utalunk, hozzátéve, hogy mezőgazdasági szempontból igen fontos társulásokról, a legjobb szénát és legelőket adó növényzetről van szó. így, bár sokfelé találunk ilyen vegetációt, egykét kivételtől (Albertirsa, tőzeges) eltekintve mind degradált, gyomos, kultúrhatásoknak kitett, ún. félkultúrtársulások. Az ettől többé-kevésbé mentes kiszáradó lápréti növényzet jellemzői a következők. Uralkodik bennük a társulás névadó faja, a kékperje, társulva a muharsással, a festő zsoltinával, az őszi vérfűvel, a szürke aszattal stb. Gyakori pázsitfüvek a réti és nádképű csenkesz. A láprétek és kiszáradó változata ritkább növényei közül előfordul a kétsoros káka, az ördögharaptafű, legszebb ékességei, az orchideák egy képviselője, a mocsári kosbor és a nemkülönben megkapó buglyos szegfű. Az inkább mocsárrét jellegű élőhelyek jellemző pázsitfüve a magas, laza bugájú gyepes sédbúza, a legeltetett réteken pedig mindenhol a veresnadrág veszi át az uralmat. A kiszáradó lápréteken egyébként gyakorta föllelhetjük a szikesedés megindulását jelző fajokat. Ilyen a sziki cickafark és a sziki útifű is. Végül rátérünk a szikesek növényzetének ismertetésére. (Ärboz, Törtei környéke. Cigány-szék, Ceglédi-hátság.) Az Arboz nyáron kiszáradó, alig embermagas sziki nádasában a nád közé csak néhány más faj, a sziki káka, a mezei csorbóka említett alfaja, egy pannóniai endemizmus, a kisfészkű aszat és az Alföld bennszülött növénye, a szép lila virágú sziki őszirózsa vegyül. A nádast a szikesmocsári társuláscsoport egyik legjellegzetesebb, névadó fajának, a zsiókának egyhangú állománya szegélyezi. Ettől még kijjebb, a következő zónát a fehér tippan és réti sás alkotta társulás gyepje képzi, melyben a különösen homokos talajú szikeseket jellemző csátés sás és sziki szittyó található meg még nagyobb mennyiségben. Ezek az asszociációk nem csak itt láthatók területünkön, de a zonáció talán itt a legkifejezettebb. A Törtei környéki kiterjedt szikes legelők sovány gyepét a veresnadrág vagy sziki csenkesz alkotja, helyenként sok sziki árpával (cigánybúza), réti szittyóval stb. A szikes igen érzékeny a térszín magasságára, azaz a talajvíztől való távolságra. Már alig több. mint tíz centiméteres szintkülönbség is teljesen eltérő növényzetet eredményez. Területünkön a Cigány-szék környéke a legjobb példa erre, bár ez sem zavartalan kialakulású. A nádast övező zsiókaállományon kívül következő növényzettípusokat, mivel a térszín magasságától függően oly jellegzetesen különböznek, társulásszinten különítjük el. A vaksziken a talajon szétterülő hajtású, ősszel vörösre színeződő, egyéves bárányparéj (szikőr) uralkodik a róla elnevezett társulásban. A szikfok növényzet ugyancsak messziről