Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
IV. A kapitalizmus kora - 3. Társadalmi és politikai harcok, irányzatok a XX. század elejéig (Reznák Erzsébet)
A népiskola az egyetlen intézményes lehetőség volt az írásos műveltség megszerzésére. E népiskolák fenntartásáról még sokáig az egyházzal gondoskodtak, a városi hatóság anyagi nehézségeire hivatkozva nem sietett átvenni működtetésüket. Cegléden minden felekezet tartott fenn „saját kebelében" 6 osztályos népiskolát, hisz valaha az ő egyedüli monopóliumuk volt az oktatás. Azonban anyagi eszközeik végesek voltak, ennek megfelelően az iskolák fölszerelése, ellátása nem volt korszerű. Még siralmasabb volt a város által fenntartott tanyai iskolák állapota. (Ezek szintén 6 osztályosok voltak). Bár 1914-ig 13 tanyasi iskola épült a város külterületén, nyomasztó gond volt a tanyasi lakosság elszigeteltsége iskolától, templomtól, kultúrától. 77 Az egy tantermes, iskolákban összezsúfolt 60—70 gyerek 6 év alatt, jó, ha legalább az írás-olvasás tudományát elsajátította. Tudjuk, hogy a 7 hónapig tartó tanévnek csak bizonyos időszakában, főleg télen járhattak iskolába. Nyáron otthon tartotta őket a nagy munka, ősszel pedig a messzeség, a sár. Bár Cegléden is csak minden 5. gyermek végezte el az iskolát, ez az arány messze fölötte volt az országos átlagnak. Takács József iskolaszéki elnök nyílt leveléből tudjuk, hogy 1899-ben messze elmaradt a városi iskolapolitika a szükségestől: kevés volt a tanyasi iskolák száma, fényes eredményre azok sem számíthattak, hisz lehetetlen volt a tanyasi iskolások beiskolázása, még rendőrrel sem lehet őket — különösen az ismétlő — iskolába kényszeríteni. 78 (A paraszti bizalmatlanság is érthető volt, hisz nem kis összeget jelentett egy-egy nagy családnak gyermekei iskoláztatása.) Az írni-olvasni tudókról készült statisztika természetesen, nem sokat árul el a műveltség szintjéről, hiszen a korabeli műveltség tartalma nem volt egyenlő az írás-olvasás ismeretével. Az iskolán kívül óriási felvilágosító erő volt a református egyház, s a század végére mind nagyobb példányszámban megjelenő, többféle helyi újság. Fontos része volt még a műveltség és politikai tudatosság kialakításában a városi egyletéknek és a spontán szerveződő paraszti közösségeknek. Az iskolák helyzete nem értékelhető a tanítók helyzetének ismerete nélkül. Tanítónak általában a szegény ember gyereke ment, kinek egyetlen lehetőség ez volt a társadalmi felemelkedésre. Valóságban nem nagy felemelkedésről volt szó, hisz a tanító az értelmiségi pálya leglenézettebb szakembere volt, kinek minden, nála gazdagabb ember parancsolhatott. 79 Ilyenek pedig szép számmal voltak, hisz a tanítók fizetése csak a városi szolgákénál volt több. (3—400 ft 1895-ben.) „Daczára, hogy néptanítóink nagyobb része ily méltánytalanul van díjazva, mégis megkívánják tőlük, hogy ne csak hivatali kötelességeiknek tegyenek pontosan eleget, hanem a társadalomban is mindenképp megállják a számukra kijelölt helyet, részt vegyenek a közadakozásban, újságot olvassanak, tisztességes ruhában járjanak stb." 80 De igazi tekintélyt jelentett a tanító — kár, hogy ma már lassan kivész a köznyelvből ez az elnevezés! — a parasztok között, hol ő volt a „tudományos ember": ismerte az írás és olvasás tiszteletreméltó tudományát. Számukra különösen tanyán a tanító jelentette a külvilággal való kapcsolatot. Tegyük hozzá: a legtöbb, kiszolgáltatott, anyagi gondokkal küzdő, mostoha életű tanító méltó volt erre a tekintélyre és bizalomra. A korszakban épült tanyasi iskolák közül napjainkra már nagyon kevés létezik. Az utóbbi tíz évben szűntek meg sorra, nincs már tanköteles gyerek a tanyákon, elköltöznek az emberek. Megszűnésükkel a magyar művelődéstörténet jellegzetes korszaka tűnt el. Nékik — tanítóknak és tanulóknak — akartunk emléket állítani e néhány sorban. 281
