Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 3. Társadalmi és politikai harcok, irányzatok a XX. század elejéig (Reznák Erzsébet)

Már a frissen választott és beiktatott új választmány, élén Dobos János polgármesterrel fogadta a király reményekre jogosító, országgyűlésre hívó levelét. Az országgyűlés híre mozgósította a hazai liberális és demokratikus irányzat híveit, akik aktivitással, Deák Ferenc és Teleki László vezetésével vetették magukat a küzdelembe. Éppen ezért országos felháborodást és felzúdulást váltott ki a király levele, melyből mindenki kiolvashatta az uralkodó hajthatatlanságát, az abszolutisztikus rendszer fenntartását, aminek már mindenki a végét kívánta. Pedig sok fontos kérdés várt megoldásra: az önkényuralmi szervek felszámolása, a törvénytelenül kivetett adók visszavonása, a kormány felelősségének megállapítása, hazai karhatalom szervezése, az alkotmány, a sajtószabadság sérthetetlen visszaállítása. Cegléd város is bekapcsolódott az országos mozgalomba, a Helytartótanácshoz intézett kérvényében olvashatjuk az általuk sérelmesnek talált pontokat. Miniden körülírás nélkül egyenesen a negyvennyolcas törvényekre hivatkoztak, ezek alapján bírálták a király levelét. Kifogást emeltek az országgyűlés helye Buda ellen, mely jelölés természetesen nem volt politikától mentes, hisz a pesti helyszínt a 48-as törvények jelölték meg. Sérelmezték a felelős magyar minisztérium mellőzését. Szóvá tették Horvát- és Szlovénország, különösen pedig Erdély meghívásának megtagadását, melyben az ország egységének megbontását látták. A 48-as törvények súlyos sértését látták abban is, hogy a király levele nem határozta meg a törvényhozás kizárólagos nyelvéül a magyart, lehetőséget adva a németesítésnek. Egyenesen követelik, természetesen a kötelező udvariasság megtartásával a fentieket: „Méltóztassék Ö Felsége kegyelmesen az 1848dik évi törvényeket épségben fenntartani... és aggodalmunkat királyi szavának erejével eleve eloszlatni."

14 E kérés egyben követelés is volt és ha tudjuk, hogy országos mozgalomról volt szó, nem kevés erőt képviseltek az elemi erővel feltámadó követelések, melyek most nyilvános teret is kaptak. „Annak megjegyzése mellett, hogy ezen városi hatóság az 1848-as törvényekhez szorosan ragaszkodik, s azokat minden pontjaiban megtartani és mások által is megtartatni óhajtja, az értelemben a különben jobbágyi hódolattal vett kegyelmes királyi meghívólevélben kijelentett legfelsőbb parancshoz fogja magát alkalmazni."

15 E kijelentés némileg tompítani látszik mozgalmuk és törekvésük élét. Első látásra furcsa dolog ez: miközben jobbágyi hódolatukat hangoztatták, nyíltan kijelentették 484ioz való ragaszkodásukat is. Annak a királynak hódoltak, aki leverte a forradalmat. Évszázadok óta jól bevált módszer volt ez, mellyel a város védekezni volt kénytelen. Lojalitást, engedelmességet hirdetett, miközben tetteiben „nem engedett a 48-ból". Hogy a város, „nem enged a 48-ból", azt garantálta Bobory Károly személye is, kit az országgyűlésre követül választottak, méghozzá ellenjelölt nélkül, „közlelkesedéssel", amiképpen о lett a képviselő 1865-ben, 69-ben és 72-ben is. Bobory méltó volt a ceglédiek bizalmára és emléke méltó a mi tiszteletünkre is. Méltó képviselője volt a város ügyének, 48-as határozottsággal és lelkesedéssel tett számos hozzászólása azt bizonyítja, hogy tisztában volt az országos bajokkal. Az 1872—75-ös országgyűlésen — ez már nem is meglepő — az egyház és az állam szétválasztását, a katolikus autonómia megteremtését szorgalmazta, egyben érdekes helytörténeti adalékkal is szolgált: „... véghetetlenül becsülöm azt a bizodalmat, a melylyel választóim már negyedszer felruháztak, a kik legnagyobb részben nem featholikusok, hanem protestánsok".

16 Kiderül ebből az a körülmény, hogy a reformátusok nemcsak szám szerint voltak többségben a városban, hanem gazdasági és politikai erejüket tekintve is. (A vá267