Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

I. Természeti, földrajzi viszonyok - 2. A városkörnyék természetes növényzete (Szollát György)

kezelésével átalakult tölgyesek. A nyárültetvények aljnövényzete igen gyér, jellegtelen, többségében közönséges és elterjedt gyomfajokból áll. Az akácos növénytársulás szintén egyhangú gyepszintjét főleg a fedél és meddő rozsnok, per je fajok, peszterce, és szántóföldi gyomok, pl. a betyárkóró alkotják. A tölgyesek helyére ültetett akácosok aljnövényzetében éppúgy, mint a rövid vágásforgóval, a cserjék kiirtásával átalakított tölgyesekében ott vannak még a homokpusztagyep versenyképesebb, igénytelenebb fajai, keveredve és többnyire erősen elnyomva a kultúrhatás eredményeként uralomra jutó adventív-kozmopolita flóraelemek által. II. Vízinövényzet, nádasok, sásosok, rétek, szikesek A vízi növénytársulásoknak jobbára fragmentumait, még inkább csak jellemző növényfajait találjuk meg a vidéken. Nem is csoda, hiszen állandó nyílt vízfelület alig van: a lassan folyó Gerje és Per je csatomán kívül a Gerje-patak folyása menti (Ugyer) tőzegtelepek kitermelése után hátramaradt sekély tavacskák (ezt a helyet az egyszerűség kedvéért nevezzük „tőzegesnek"). A lebegő hínártársulások jellegzetes társulásalkotó faja az apró békalencse megél а Gerje egyes, kevéssé szennyezett szakaszaiban. A bomló szerves anyagban gazdag, disztróf vizek másik érdekes növénye a gyökér nélküli — úszó, sallangos leveleinek hólyagocskáival apró rákokat elfogó és megemésztő — sárga virágú pongyola rence a tőzeges tavaiban él. Ugyancsak itt akadhatunk rá a iDolygatatlan lápokban (pl. Dabas) szemet gyönyörködtető állományokat alkotó békaliliom egy-egy példányára. A mélyebb vizek nagyhínárjának társulásalkotó vezérfaja a süllőhínár viszont nem ritka az itteni vizekben sem. A tőzeges egyik legnagyobb és legmélyebb tavában fölfedezhetjük egy másik gyökerező hínártársulás két névadó faját, a vidra keserűfüvet és az úszó békaszőlőt. Vízfelszínen kiterülő leveleik fénylők, bőrneműek és virágzatuk is kiáll a vízből. Az átmelegedő sekély vizekben a csülárka moszatok tömege lepi el az aljzatot. (A tőzeges tavai néhány éve keletkeztek — a kitermelés sorrendjében különböző korúak — így mindenképpen bolygatott helyek, de egyben új életteret is jelentenek, melyben a vegetáció még korántsem állt be, jutott egyensúlyba.) Területünk majd minden részén találunk nádasokat, így a Cigány-széken, a tőzeges tavaknál, a Gógánydűlőben, a Hársas kiszélesedő völgyében, a vízfolyások partján stb. Ezekben az állományokban résziben egyeduralkodó a nád, de éppúgy előfordulnak a nádas (mint faj) típus konszociációi, melyekben a nádat teljesen vagy részben a széles- és keskenylevelű gyékény vagy a sziki káka, ül. a vízi harmatkása helyettesíti. A vízi harmatkása az oxigénben gazdagabb, mozgó vizekben előnyben van a többi fajjal szemben, így a csatornarendszer parti vizeiben gyakran találjuk e növény állományait. Hozzá társul az ágas békabuzogány, a tavi lórom, az üreges-vastag szárú ernyős virágzatú mételykóró és a gyönyörű virágkáka. A nádas kísérőfajai nagyrészt a következő társuláscsoport, a magassásos jellemzői is, így ezekről az elkövetkezendőkben lesz szó. A magassás társuláscsoportba többféle megjelenésű vegetáció tartozik. Területünkön legjellemzőbb tagjai ugyanazokon a helyeken élnek, amelyeket már említettünk, de a listát kiegészíthetjük az Értemmel, a Földváridűlővel, a Balladűlővel stb. Míg ez utóbbi helyeken többnyire csak magassásosok vannak, az előbbiek esetében e növényzet a nádast szegélyezi. Az egyre fogyatkozó zsom-