Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

III. A város a középkorban és az újkor elején - 3. Cegléd mezőváros a XVIII. századbanés a XIX. század első felében (Novák László)

HATÁRHASZNÁLAT Az úrbérrendezés eredményeként megváltozott a határ képe is, lényegesen átalakult a határhasználat rendje Cegléd mezővárosban. Amint a XVII. században, úgy a XVIII. század első felében is a kötetlen, szabad határhasználat, a mezeikertes művelési rendszer jellemezte Cegléd mezőváros mezőgazdasági kultúráját. A határ északi részén, a kötöttebb talajú, s magasabb térszínen rendszertelenül helyezkedtek el a szántóföldek és a kaszálók. Ezeken a mezeikerteken építettek fel egyszerűbb gazdasági épületeket is. A határhasználat és üzemszervezet rendszere hasonló volt a nagykőrösihez.

154 A Clarissa apácarend által 1749-ben kiadott urbárium bár célul tűzte a jobbágy-telekszervezet kialakítását, azonban ehhez nélkülözhetetlen határfelosztást még nem tudták végrehajtani, s így a régi rend maradt továbbra is érvényben. Az urbárium törvényre emelésekor, 1750-iben az uradalom Ruttkay Mihály geodétával el is készíttette Cegléd térképét, amely ezt a régi állapotot rögzíti (1. térkép, lásd a 125. oldalon). Mivel 1751 után is a cenzuális viszony maradt fenn, épségben maradhatott a mezeikertes határhasználati rendszer is. Erről így vallottak a ceglédi jobbágyok 1768-ban: „Földes Uraságunk által ki adottadé folyamatban ekkoráig nem vétetett urbáriumunk szerént határunkbeli szántóföideknek három vetőre vagyis calcaturára kellett volna föll osztódni... az városbéli lakosok kert s tanya számra kik kissebb, kik nagyobb szántó földeket és kaszállókot egy darabban birnak... a földnek egy arányuság nélkül való birása miat kert és tanyabeli szántó földeinknek kaszálóinknak nagy voltában vagy kicsinségében ollyas különbség vagyon, hogy ha csak személly szerint minyájan, kik birják, iránta felelni nem fognak, közönségessen éppen nem szólhatunk, sőt azt sem mondhattyuk, kinek közülünk leg nagyobb vagy leg kisebb szántó földei és kaszállói legyenek."

155 Az urbárium megvalósításakor, még 1783-han is ez a határkép jellemezte Ceglédet (2. térkép). Az 1769-es urbárium már jelezte a változást a határhasználat rendszerében is, a jobbágytelek nagyságának megállapításával egyidőben. A Clarissák az 1770-es évek elején tervbe vették a szesszionális földek calcaturákra történő felosztását.

156 Cegléd nem állt egyedi példaként, hasonló terveket hajtottak végre a kamarai jószágokon, s a nagyobb családi birtokokon egyaránt (pl. a Békés vármegyei Harruckern uradalom helységeiben, mint Gyomán is

157

). Az úrbérrendezés során a jobbágytelkek szerint osztották fel a határt, ami szükségessé tette volna a korábbi szállásos határhasználati rendszer megszüntetését, s a kötött, nyomásos, ill. calcaturás határ kialakítását. Természetesen, az óriási kiterjedésű határ művelése lehetetlenné tette ennek megvalósítását, bármennyire is korszerű gazdálkodási rendszernek tartotta a Királyi Kamara, a calcaturás földművelést csupán a települések belsőségétől nem messze fekvő határrészeken tudták kialakítani.

158 Cegléden, az eredeti terv szerint a szántóföldi művelésre alkalmas, jó talajú ÉNy—DK-i határrész három részre történő osztásával kívánták bevezetni a nyomásos gazdálkodást, ott, ahol mezeikertek voltak, s 500 „gunyhót" ítéltek pusztulásra az 1770-es években.

159 A határrendezés azonban csak 1782 után valósult meg. A Vallásalapítványi Uradalom 1783—1785 között tett kísérletet az egész határ három calcaturára történő felosztására, ami azonban kudarcba fulladt. A mezeikertek felszámolásával bekövetkező pusztulás nagy felháboro-