Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

I. Természeti, földrajzi viszonyok - 1. A város és környékének természeti-földrajzi vázlata (Rakonczai János)

. val települnek a kristályos alaphegységre, illetve a miocén kőzetekre, másrészt a Cegléd—2. sz. fúrásban az alsó-pannóniai bázisrétegben áthalmozott szarmata mikrofaunát mutattak ki. A transzgresszió az alaphegység kiemelt részeit, illetve a szerkezeti vonaltól északra levő vulkánitokat később érte el, és ezeken a helyeken a lepusztulás még egy ideig folytatódott. Erre utal, hogy itt a kavicsos homokkőből, homokkőből, agyagmárgából, mészmárgából álló alapkonglomerátum (vastagsága általában 0—80 méter) többnyire hiányzik. A korábban eltérően viselkedő két területrész között újra szorosabbá válik a kapcsolat. Ezt mutatja az is, hogy például a Cegléd—2. sz. fúrásban gyakran található egyegy rétegben az északabbi területekről származó andezites törmelék. Az alapkonglomerátumra változó (400—800 méter) vastagságú, elég egyhangú felépítésű (agyagmárga, márga, agyagos aleurolit, középső részen márgás homokkő) szegényes csökkent sósvízi makro- (Limnocardium mayeri, L. abichi, L. triangulatocostatum, Congeria czjezeki) és mikrofaunájú rétegek következnek. Az alsó- és félső-pannóniai képződmények elhatárolása — az Alföld más részeihez hasonlóan itt is — elég bizonytalan, főleg litológiai alapon történik. Ezt a fiatalabb rétegsort tavi homokkő, homok-aleurit-agyagmárga kisciklusok építik fel s benne, helyenként földes-fás barnakőszén csíkok is előfordulnak, a felső-pliocénben pedig már delta-, illetve folyóvízi üledékek veszik át a fő szerepet. A homokkövek karbonáttal változóan cementáltak, de többnyire elég lazák. A ciklusok zárótagja tarka mészkonkréciós anyagos alleurolit és agyag. A negyedidőszaki terresztrikus üledékek vastagsága — a terület átmeneti jellege miatt — lényegesen kisebb (150—270 méter), mint az Alföld belső részein. A negyedidőszaki üledékképződést az alföldi medencében szakaszosság jellemzi. A kavics-, homok- és agyagrétegek váltakozásából felépülő, felfelé finomodó ciklusok többször ismétlődnek (MOLNÁR B. 1973). Ez- a szakaszosság két tényező hatására jött létre: az egyik a hegységkeret egyes részeinek ismétlődő emelkedése, illetve a medencerészek megújuló süllyedései, a másik az éghajlatciklusok változása. A kéregmozgások hatására megnövekvő domborzati különbségek, illetve az interglaciálisok csapadékosabb, enyhébb időszaka a durvább rétegek felhalmozódásának kedvezett, míg a lepusztulás előrehaladása, illetve a hidegebb, glaciális időszakok a finomabb üledékek lerakódását eredményezték (RÓNAI A. 1967, 1972). Ezek a főleg dunai, majd zagyvái eredetű folyóvízi üledékek a vízkutató fúrások adatai alapján Cegléd térségében már nem képeznek teljes ciklust, ugyanis a durvább, kavicsos üledékek itt többnyire hiányoznak, s legdurvább képződményként legfeljebb durva homok fordul elő. A felszín felé közeledve a homokok szemcsemérete és a rétegek vastagsága is csökkenő tendenciát mutat. A felszín mai arculatának kialakításában a folyók és a szél domborzatformáló szerepe játszott fő szerepet. A Gerje-Perje-sík (vagy régebbi nevén Cegléd— Abonyi-sikság) területén a víz volt a fő geomorfológiai tényező. Részletes domborzati térképeken ma is jól látható az elhagyott folyómedrek kusza hálózata. Az előbbitől DNy-ra elhelyezkedő Pilis—Alpári-homokhát tájilag mozgalmasabb arculatának kialakulásában a szél volt az uralkodó. A Dunából kifújt homoklepel területén gyakoriak a félig kötött homokformák, közöttük az uralkodó széLirányának megfelelően ÉNy—DK-i irányú vízlevezető laposok. Legváltozatosabb a felszín a csemői homokbuckás vidéken (PÉCSI M. 1967). A felszínen előforduló képződmények (3. ábra) jól tükrözik a geomorfológiai különbségeket. Nagyjából a Budapest—Szolnok vasútvonaltól északra elterülő, síksági területen a löszszerű üledékek dominálnak, melyet a Perje mentén friss 17