Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

III. A város a középkorban és az újkor elején - 2. Cegléd az Árpád-kortól a török kor végéig (Vass Előd)

is felismerhetjük. A „Szarvastó" vagy az „Apácaoromja" árok szintén a budai nagy út mellett szerepel. Cegléd keleti határában ugyanekkor említik a „Székhalom"-hegyet, amely a név jelentéséből következtetve időszaki vízfolyás melletti domb megnevezését jelentette. A „Gáttó", a „Cigányszék", a „Nagyszék", a „Szarkató", a „Sóskafástó", a „Kisteleki tó", s a „Varnyasi víz", szintén előforduló víznevek. Cegléd déli részén, Nyársapáti szomszédságában szerepel, 1476-ban a „Tófő", a „Dajkaárok" és a „Palusrét" elnevezés, amelyek szintén az állandó és a gyakori időszakos vízfolyásokról nyerték elnevezésüket.

6 Az árok szó feljegyzését teljes joggal tarthatjuk mesterséges vízelvezető csatornának, ami a ceglédiek igen korai környezetalakító szorgalmát dicséri. Különösen szükség volt az árkokra, mivel a határ jelentős részét tavasszal és ősszel emberderékig érő időszakos vizek borították eL

7 Az állandó és időszakos vizek közül kiemelkedő többnyire kelet—nyugat irányú dombhátakat a latin nyelvű oklevelek sokszor hegynek (mons) vagy hegyecskének (monticulus), valamint az átvett magyar szavával halomnak nevezik. Cegléd lakói számára különösen jelentőssé vált néhány erdővel vagy legelővel borított dombhát, illetve halom, mint az 1368-ban leírt „Tölgyerdő", amit a három szomszédos mezőváros közösen használt, vagy a Feketehalom puszta, 1458—1466 körül nyilvánvaló kiváló legeltetőhelyként pereskedtek érte. így Cegléd és a szomszédos települések lakói a vizek közül kiemelkedő hátságokra, illetve halmokra települtek és szántóikat és legelőiket is ilyen kisebb árvízszint fölé emelkedő szárazulatokon alakították ki. Az említett három nagy út szintén az állandó szárazulatot jelentő halmok mentén haladt el, de ezért kellett a bényei nagy útnak is olyan kitérőt tenni, mert csak ott fordulhatott északi irányba a közben levő vizek megkerülésével.

8 A három nagy út találkozásánál, feltehetőleg a honfoglalás korában kialakult Cegléd település, királyi vámhelyéről 1364. május 8-án, Visegrádon kelt oklevél említéséből szerzünk tudomást.

9 A település kialakulását jól magyarázza a három nagy út csomópontjában való fekvés és a királyi vámhely, amelyet korábbi időkre vezethetünk vissza. Cegléd környékének teljes átalakulásához vezethetett a kun nép XIII. századi betelepülése. Régészeti feltárások Nagykőrös mellett, három korábbi Árpád-kori falura telepedett kun települést hoztak felszínre. A Duna—Tisza közén a kunok Csertán nemzetségének vezetője, Köncsög ispán írásbeli szereplése 1360 körül tűnik fel. Okleveles előfordulás szerint a Csertán nemzetségbeli kunok, Halas széke szervezetének működését, 1418-tól tudjuk folyamatosan nyomon kísérni. A Halas széket alkotó 28 szálláskapitányság közül kettő, Törtei és Tetétlen közvetlenül Cegléd keleti határában helyezkedett el. A kunok mindenhol korábbi királyi birtokokra nyertek letelepítést, de az ezt szabályozó 1279. évi királyi oklevelek csupán általánosságban jelölik ki a kun nemzetségek helyét. Ezek később változtak is, kun szállásból sokszor a megyékhez kerültek. A kunok feudalizációja 1360 körül kezd az okleveles említések gyarapodó számában nyilvánvalóvá válni. Ebben az időben a szálláskapitányok már keresztény névvel szerepelnek, de korábbi pogány kun nevük is megemlítésre kerüL

10 Feltételezzük, ezek az okleveles említések a magyar úri osztályba történő beilleszkedéssel függhetnek össze. Ezért is különösen érdekes azt megfigyelni, hogy Cegléd határával szomszédos 15 helység első okleveles említései szintén 1347—1496 közötti időszakból származnak. így, Cegléd körül, Alberti (1390), Bércei (1482), Megyer (1461), Mifcebuda (1376), Nyársapáti (1445), Nyáregyház (1411), Csév (1447), Györgye (1496), Szőreg (1368), Szele (1450), Abony (1450), Tetétlen (1347), Tószeg (1368), Hegyesegyház (1411) és Törtei (1472) települések első írásbeli előfordulásainak időpontjai valószínűleg a kun 84