Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Keserű Katalin: Juhász Árpád és a gödöllői művésztelep

mérések), vagy másképpen: életét a gyakorlati és művészi tevékenységgel. Ez a gödöllőiek életprogramjának is része volt. Tehát Juhász Árpád éppúgy „gödöllői", mint a többiek, s (közvetítő szerepe a filozófia és gyakorlati megvalósítás kapcsolatának létrejöttében fontosságát növeli. A személyiség fejlesztésének programjába — lehet, hogy Schmitt német mintájára is — Gödöllőn irodalmi és zenei „ismeretterjesztés" tartozott. Vasárnaponként zenedélutánokat rendeztek. Ismét Juhász az, akinek segítségével egyáltalán megvalósulhatott a program, noha tudjuk, Körösfői-Kriesh is jól zongorázott. Egy kamarazenekar járt ki hozzájuk Budapestről, Országh Tivadaré, melynek hegedűse Juhász Károly volt, a festő unokatestvére.

24 Miért fontos mindez, amikor tudjuk, a zeneakadémia hangversenyeit is hallgatták, igaz, jobbára csak a vezető mesterek. Hát éppen ezért. A ki-kilátogató zenészek révén az egész művésztelep és műhely — beleértve a szövőnőket is — részesülhetett a muzsika áldásaiban. S ez az új ember kialakítását valló gödöllőiek szemében igen fontos volt. Azért is, mert a zenét a legfőbb, leghatékonyabb művészetnek tartották. Ez mindenütt meglevő vonás a századforduló szimbolizmusában. A gödöllőiek közül Korösfői-Kriesh több nagyszabású műve (zeneakadémia freskói, marosvásárhelyi kultúrpalota Székely népmese с falképe) vagy Zichy Istvánnak a zeneakadémia emeleti kisterme előtti freskója vall erről. A zenei harmóniákat idéző kompozíciók nemcsak a századforduló festészetének sajátosságait alkalmazzák (ritmikus, lágy hullámzások, egymás utáni motívumokból való képépítkezés stb.), hanem ezekikel a módszerekkel egyúttal a művészet jelentőségéről is vallottak. Bevonták — szemléletüknek megfelelően — a történelmi múltat és népzenét e nagy egységbe, az ott feltalált s a nemzeti művészet kortárs eszméjébe példaként, hagyományként építhető nemzeti kultúra ideáljaként.

25 A zenének (művészetnek) ez a mindent átfogó szemlélete Juhász Árpád munkáiban nem jelentkezik, noha bizonyosra vehetjük, hogy nem állt távol tőle. Egyetlen ismert nyilatkozatában a népzenéről vall: „Csak arra gondoltam, amikor a képeket festettem az iskolába és hallottam, amikor a kisleányok régi zamatos magyar népdalokat tanultak énekelni (nem tudom, kinek igen dicsérendő rendelkezéséből), hogy ily módon ébredjenek annak a tudatára, hogy valahol messze, a szélrózsa különböző irányában vannak még magyarok, akik eképp énekelnek, de ez az énekszó nem hallatszik Pestig, nem engedi be a piaci lárma. Épp ily szerepe van e képeknek is."

26 Az említett egykori falképek a Fehérvári úti iskolában nem népzenei témájúak voltak, mégis Juhász Árpád úgy fogta fel munkáit, hogy azok hivatottak (a műzene számára éppen felfedezett népdalokhoz hasonlóan) felhívni a figyelmet a népi kultúrára népi témáik, motívumaik miatt.

27 Ez a régi kultúra megőrzött tisztaságánál fogva az új magyar művészet kiindulópontja, példája lehet. (8. kép.) Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a gödöllői zenehallgatásokon szerepeltek Bartók és Kodály művei is. Kodállyal személyes kapcsolatban állhattak, amint egy Kodálynak dedikált Nagy Sándor-grafika tanúsítja.

28 Ars poeticájuk rokon volt a gödöllőiekével e tekintetben. Juhász Árpád a többiektől eltérően sem szóban, sem műveiben nem vallotta a népművészet nagyművészetbe ültetésének elvét. Szerényen és egyszerűen, a népművészet bűvöletében élve annak ismeretét akarta terjeszteni, ily módon szolgálni, ápolni a nemzeti kultúrát. A zenehallgatásokon a szövőnők is részt vettek, köztük a Frey lányok, Juhász Árpád unokahúgai, akik az ő javaslatára telepedtek le Gödöllőn 1907-ben, s lettek részeseivé az új embert kialakító nevelő programnak. Szövés mellett terveztek is, Frey Rózsa a szövőműhely vezetője, Frey Vilma a műhelyrajzpk 44