Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Gergely Attila–Gergely Attiláné: Kiállításlátogatás és művészetfeldolgozás a szentendrei gyűjteményekben (művészetszociológiai felmérés)

de még az építőipar szakmunkásainak is. Távolmaradásukat csak súlyosbítja az a; körülmény, hogy éppen ezek azok a társadalmi rétegek, Ш. csoportok, amelyek — részben a hagyományos népi kultúra felbomlása következtében — a művészeti művelődés egyéb lehetőségeivel is a legkevésbé rendelkeznek. A 3. ábra azt szemlélteti, hogy a jelenlegi — csak kétszeres előfordulással korrigált — látogatási számok mellett az egyes csoportok tagjai 60 év alatt — gyakorlatilag életük során — átlag hányszor kerülhetnének el a kiállításokra. Mindkét ábra jól szemlélteti az egyes változók differenciáló hatásait is; míg pl. a nem kevéssé, addig az életkor, a gazdasági aktivitás, vagy a lakóhely holléte és jellege jelentékenyebben, legerősebben pedig a foglalkozás s még inkább az iskolai végzettség differenciál. ' Megjegyzendő, hogy a tényleges esélyegyenlőtlenségek jóval nagyobbak, mint ami bármelyik ábráról is kiderül; tudvalevő, hogy egy csoport? tagjai sem „várják ki sorukat", hanem a gyakorlatban azoknak lesz a jövőben is nagyobb esélyük, akik már eljuthattak, és az átlag többnyire megtévesztő módon eltakarja azt, hogy a viszonylag kedvező helyzetűnek látszó kategóriák nagy hányadai is teljes mértékben kimaradhatnak a részvételből. Az országos átlag helye a „térképen" jól mutatja, hogy az összes többi átlagmutató is a megfelelő kategóriákból inkább a kedvezőbb helyzetű tagok esélyét jelzi. A látogatói összetétel, mint kitűnt, kiállításonként is értelmezhető módon változik. Az általános kép az egyes kiállítások szerint is ámyalódik, s ez jelzi, hogy nemcsak a kiállításegyüttes, de az egyes rendezvények működéséről is megadhatók „kulturális mérlegek". Bár a válaszadás kimutatható és nagyfokú konformitása, Ш. nagymértékben formális volta csökkenti a „tetszésre" vonatkozó véleményadatok felhasználhatóságát, a „látogatóprofilok" az „ízlésprofilokkal" együtt lehetővé teszik néhány következtetés levonását arra nézve, hogy az általánosan megalapítható kulturális funkciók kiállításonként miképpen tagolódnak, változnak-e egyáltalán. Az egyik nagy biztonsággal levonható következtetés az, hogy a közönségízlés közös nevezője alapvetően a hagyományosabbhoz igazodik: a szinte mindenki által elfogadott ízléstengely a Népművészetek Háza, a Ferenczy Múzeum és a Kovács Margit-gyűjtemény hármas; a legvitatottabb a Kerényi, Czóbel és a Barcsay hármas, míg a Művésztelepi Galéria és a Szentendrei Képtár — jellegüknél, kiállítási tartalmuknál fogva is vegyesebb lévén — kevésbé váltott ki egyértelmű reagálást. Az egyes művészeti rendezvények vonzásviszonyai — ha számos bizonytalansági tényező mellett hívhatók is elő az adatokból — meghatározható társadalmi-kulturális kötődéseket mutatnak, ami csak aláhúzza azt az eddigi megfigyelésünket, amely szerint az adott kiállítások, általában pedig a művészeti közművelődés is meghatározott társadalmi-kulturális tartalmakhoz kötődik, ill. azok termelését és újratermelését szolgálja. Igaz, még csak adatlapfelvételünk eredményei alapján, de indokoltan feltételezhető, hogy a művészeti közművelődés, ill. az abban való részvétel — természetesen sokféle áttétellel és különböző funkciók szövevényén keresztül — végső soron meghatározott társadalomszerkezeti pozíciók újratermelésének részben eszköze, részben színtere: a társadalmi rendszer általános információdinamikájának alárendelten meghatározott társadalmi csoportok, esetünkben, közvetlenül elsősorban a szellemi foglalkozású, ezen belül a diplomás értelmiségi, il158