Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Polónyi Péter: Visszaemlékezések a gödöllői művésztelepre

„Amikor elmentem felvételre Nagy Sándorékhoz, megkérdezte: Mit akarsz te, kicsi görcs vagy te, nem fogsz tudni dolgozni. Addig mondtam, hogy de én tudok, hogy fölvett... Sokszor küldözgetett, hogy menjek, ezt mondjam meg, azt mondjam meg vagy vigyem el az ebédet. Azért, hogy mégis foglalatoskodjam valamivel. Nem akart befogni a szőnyeg mellé, mert olyan kicsiny voltam, hogy szörnyű." (8.) „Karácsonykor Amerikából mindig küldtek pamutot, ebből mindenki kapott. Sálat tudott kötni magának, kesztyűt meg harisnyát." (13.) „Nagyon aranyos, felejthetetlen hely volt... Játékosak voltunk, amibe belevettük Országh Ilonka nénit is. ö hegedült nekünk, énekelt, mi is énekeltünk." (10.) „Jól éreztük magunkat. Nagyon egyszerűek voltunk... Szegények voltunk borzasztóan, örültünk, ha egy krumplilevest vagy egy bablevest ehettünk. Ezért dolgoztunk ... Dolgozni kellett, de nagyon szerettek bennünket. Volt olyan is, akit elküldtek, mert nem tudott dolgozni, nem felelt meg, vagy létszámfölötti volt." (13.) „Ha a tanár úrnak volt a névnapja, mindig mentünk a lakásukra. Ott énekeltünk, verseltünk... Nagyon aranyosan fogadott, sokszor, amikor mi lent elkezdtünk énekelni, ő hóvirágot szórt ránk. Amikor bementünk, megkínáltak süteménnyel, elbeszélgettünk." (14.) „Énekelni is szoktunk. A Nagy Sándorék lánya már nagyobb volt mint mi, ő tanított bennünket székely nótákra, ő énekelt nekünk elöl." (6.) „Nagy Sándorné tervezett az udvaron. Sokszor mi is ott gombolyítottunk, vagy dalolgattunk, ö meg ott ült, a tervezőasztal ott volt előtte, és ott rajzolgatott." „Teljesen olyan volt, mintha egy család lett volna. Mindnyájan annyira ismerősök voltak, akik odajártak." (15.) „Nagyon helyesek, kedvesek voltak, és igazán sokat tanultunk tőlük. Mindig a szeretetről beszéltek, ott nem volt szabad veszekedni. Harminchatan voltunk, de ott veszekedés soha nem volt. Ha valamelyik vitázott, vagy nem beszéltek, a nagyságos asszony mindjárt szólt, hogy ne tegyenek ilyet." (14.) „El lehet mondani, hogy akik ott dolgoztak, azok szinte barátok is lettek. Ezek a nénik még ma is összetartanak, segítenek egymáson. Olyanok voltunk, mint a testvérek. A lányok is, meg mikor férjhez mentünk azután is. És persze még ma is, ha találkozunk, nagyon jól elbeszélgetünk." (6.) A szövőműhely munkarendje „Tíz órakor volt egy kis szünet. Délben, harangozáskor hazamentünk. Két órára kellett újra visszamenni. Akkor folytattuk a délelőtti munkát." (16.) „Hatkor nyitották a műhelyt, aki akart, az már mehetett akkor is dolgozni. A társaság nagyobb része héttől délután négyig, ötig dolgozott." (6.) „Fél nyolctól tizenkettőig, fél kettőtől ötig dolgoztunk. Amikor sürgős volt a szőnyeg, ott maradtunk nyolcig is." (14.) „A nénike felszólított minket, hogy vigyünk négyszögletes rámát. A kezünkbe adott egy gombolyag spárgát, és megmutatta, hogy kell felvetni az anyagot nyolcasba, hogy az keresztezzen. Szőttünk egy szép párnát. Ez volt a kezdet, hogy a nénike lássa a kézügyességünket. Azután megismerkedtünk a szövőszékkel, aminek minden csínjátbínját meg kellett tanulni." (3.) „Én olyan vékony kislány voltam, hogy nem mertek mindjárt szőnyeg mellé tenni. Először vizet vittem, hol egyiknek, hol másiknak, vagy gombolyítottam. Aztán jutát csináltunk, amivel leszőtték a szőnyeget. Sokáig csak ezt csináltam." (14.) „Felvételi vizsga nem volt. Minket hat hétig tanítottak. A tanulási idő alatt nem kaptunk semmi fizetést, akkor tanultuk a perzsaszőnyeget, a torontálit, aztán a szumákot." (6.) „Három hónapig tanultunk, akkor gombolyítottunk, anyagot festettünk, kikészítettük a szőnyeget, amit az idősebbek csináltak, akik ott dolgoztak. Három hónap után leültettek a munka mellé." (8.) „Még egész kislány voltam, amikor a szövőműhelybe jártam tanulni. Nagyon jó társaság volt, egyidős lányok. Először perzsaszőnyeget szőttünk egy kis rámán. A rámán ki volt feszítve a szál, azon egy díványpárnát csináltunk, az volt a tanulási darab ... Mi még akkor nagyon gyerekek voltunk, A felnőttek otthonosan, családiasán érezték magukat... Mi tanulók voltunk, és segítettek." (17.) • V 92