Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)
Máté Bertalan: Mezőgazdasági munkáslakás-építés Cegléden a XX. század elején
A képviselő-testületen belül is megoszlottak a harmincas évek végén a munkásházak építését, a lakásviszonyok értékelését illető vélemények. 70 Három képviselő fordult dr. Sárkány Gyula polgármesterhez házépítés kérelmével, mert „A szegény magukrahagyott sokgyermekes munkáscsaládok lakásínsége városunkban növekvőben van. Ezen legszegényebb népréteg és a tehetősebb osztály között az ellentétek napról napra növekednek ... az egyik napon százakramenő szegényember rongyokba takart gyermekekkel a karjukon jelentek meg a városházán Máltóságodnál és lakásínségük szorongatása alatt követelték a hatósági segítséget... a segítést követeli tőlünk nemcsak a szociális igazság hanem társadalmi rendünk önvédelme is (kiem. M. B.) mert kétségtelen, hogy ez az állapot — mint testben a betegség — állandó veszélyt is rejt magában (kiem. M. В.). ... a szükség az ajtókon kopogtat, melyen segíteni a szerveséletet élő társadalomnak önfentartása érdekében elsőrendű kötelessége" — fejeződik be a levél, amely bizonyítja, hogy elsősorban nem a szociális helyzet javítása lebegett a városi képviselők szeme előtt, annál inkább az, hogy az osztályellentétek, az élesedő osztályküzdelmek a lakásépítési programmal is némileg tompuljanak. A harmincas évek végének ceglédi munkásház-építési akciója csak kitekintés céljából történő kitérés, amely a század eleje óta húzódó, elvetélt munkásházprogram „bizonyítványa" is. Végső feladatunk természetesen az, hogy a fentiekben tárgyalt és lényegileg megfeneklett munkáslakás-építés ügyének okait próbáljuk meg feltárni. Nem hisszük, hogy csupán azért akadályozta Cegléd vezetősége a munkásházak építését, mert „nem volt szívügye a dolgozók sorsa" 71 , hanem ennél mélyebb gazdasági és politikai okokból. A bevezetőben már kitértünk az 1907. évi XLVI. te. ismertetésénél arra, hogy a „derestörvény" mellett ennek is a munkaerő-biztosítás volt az egyik célja, a másik pedig a vidéki városok, községek agrárszocialista mozgalmainak lehető gyöngítése és ugyanakkor a megosztása. Korszakunkban Cegléd a maga 50 ezer holdas határával kifejezetten mezőgazdasági, agrár jellegű település volt, és létező ipara is jórészt mezőgazdasági termények feldolgozására épült. Malmai, szeszfőzdéi stb. szorosan kötődtek a mezőgazdasági termeléshez, ipara pedig a helyi és környékbeli igényeket, valamint a mezőgazdasági termelés eszközkészletét részben előállító és javító jellegű kisipar volt. Nemigen beszélhetünk tehát a szó igazi értelmében vett „ipari munkásságról", a téglagyár megléte ellenére sem, és az ipari létesítmények, üzemek nem igényeltek nagyszámú munkaerőt, illetve annak ilyen módon való görcsös biztosítását. A múlt század végének agrárszocialista mozgalmai annál inkább bizonyítékai a mezőgazdasággal foglalkozó népesség nagyfokú gazdasági és társadalmi differenciálódásának, 72 a gazdag parasztság és földmunkásság közötti gazdasági-politikai ellentéteknek. 1907—1908. Cegléden is a munkásmozgalom, földmunkásmozgalom visszaesésének évei. A törvények, a rendőri beavatkozások és atrocitások visszavetették a mozgalmat, igyekeztek a legmesszebbmenőkig megfékezni azt. 73 Az „eredmények" minden valószínűség szerint kihatottak arra, hogy a városi vezetők nem látták „szükségesnek", hogy — az egyébként távolról sem egységes és összehangoltan fellépő — munkásságnak és földmunkásságnak a 94
