Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

Asztalos István: Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Aszódon és a Galga völgyében I. (1919. júl. 31-ig)

Ezek az intézkedések a tömegek és a közigazgatási apparátus közötti ellentétek elmélyüléséhez vezettek, de kiélezte a szegényparasztok és gazdag parasztok („virilisták") közötti osztályharcot is. 1914 nyarán, az első világháború megindulásakor Pest vármegye főispánja még nagy önbizalommal írta a főszolgabíróknak: „Most kell a magyarságnak minden vonatkozásban megmutatni, hogy valóban uralkodó faj, amely kormányozni, imponálni és vaserőt gyakorolni tud."

45 Alig telt el két év, és Sárkány Ernő főszolgabíró már ezt jelentette: „A közélet szűkös keretei minden vonalon s nap nap után nagyobb s illetve sajnosabb dimenziókat öltenek, a lakosság színe java a harctereken, vagyonunk pusztul, erőink fogynak."

46 Az 1916— 1917-es évek fordulóján a helyzet rosszabbodását fokozta a rossz időjárás. Sok eső esett, majd igen nagy hideg volt, nem tudtak időben vetni.

47 A harcterekről egyre szomorúbb hírek érkeztek. Sokan gyászoltak már, és ha a front borzalmait nem is élték át az itthon maradottak, láthatták azt a harcterekről a domonyi, a turai és az aszódi kisegítő kórházakba szállított sebesülteken. De a falvakban élő nők, gyermekek és öregek helyzete sem kedvezőbb, mert az egyre nagyobb méretű nélkülözések, a rosszultápláltság és a járványos betegségek következtében a halandóság ugrásszerűen megnövekedett. A „ ... népesedési irány hanyatlik ..." — jelentette 1917. április 5-én

48 először a járási főszolgabíró, és ettől kezdve folyamatosan a háború végéig. Ugyanakkor a járásnak kb. 30 000 lakosa egészségére 3 orvos vigyázott. Hiába kérte a főszolgabíró az ácsai és a turai körorvosok katonai felmentését, kívánságának nem tettek eleget.

49 Nem csodálkozhatunk azon, hogy a panaszos levelek és kérvények áradata indult meg a hatóságok felé. Pintér Mihályné hévízgyörki asszony levele csak egy a sok közül. „Méltóságos Uram! Alulírott azon alázatos kérelemmel fordulok Nagyméltóságodhoz, hogy szíveskedjék elrendelni, hogy kis leányom, Pintér Juliska ki már e hó 21-én 9-ik életévét tölti be az egész segélyt megkaphassa. Kérésemet a következőképen indokolom: Férjem ki már 2 év óta hadban van, szegény napszámosember két kézi munkájával kereste kenyerünket. 3 gyermekkel nem vagyok képes a csekély segélyből megélni. Maradok azon reményben, hogy alázatos kérésemet teljesíteni méltóztatik maradtam mély tisztelettel Pintér Mihályné" A címzett a „Nagyméltóságú — Hadügy Minisztérium".

50 A községi elöljáróságok hadisegély-véleményező bizottságokat alakítottak ugyan, de a hadiárvák és hadiözvegyek nyomorúságán már ezek sem tudtak segíteni. 1918. áprilisi adat szerint a háborúban a járás lakosai közül a frontokon elesett 500, megrokkant 166, eltűnt 202 és hadifogságba került 1602 ember.

51 Pedig még nem volt vége a háborúnak. Az 1920-as és 1930-as években felállított 1914—1918-as hősi emlékművek adatai szerint a tizenöt község férfilakóiból több mint ezer pusztult el a harctereken. Az 1918 februárjától tömegesen hazatérő hadifoglyok által az Oroszországból hozott eszmék erjesztően hatottak az összeomlás felé rohanó Osztrák—Magyar Monarchiában. A magyar belügyminiszter március 3-án a következőket írta az igazságügy-miniszternek: „...a hadifogságból hazatérő katonáink nap nap után ezerszámra özönlenek haza, elszélednek az országban és széthordozzák azokat az állam- és társadalombomlasztó eszméket, amelyeket az orosz forradalmi cselekmények légkörében magukba szívtak."

52 A katonák belefáradtak 128