Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca

A Budára hirdetett közgyűlésre a megye nemessége is hivatalos volt. A szolgabíró Zsigmond király VI. dekrétuma 7. §-ára hivatkozott, mely a személyenkénti megjelenésüket mondta ki. Alig hihető, hogy a nagykőrösi és kecskeméti nemesek valamennyien meg mertek volna jelenni. Kuruc részről is érkezett kívánság az év utolsó napjaiban: Ónodi Csiszár István szolnoki várkapitány december 27-én írt Kecskemétre, hogy a fejedelmi parancsra Szolnokra érkező nagyszámú had részére kenyeret, vágómarhát, szénát és abrakot küldjön. Az utolsó ünnepet említi a teljesítés napjául, mely a Szilveszter-nappal azonosítható. A várostól új évre három akó bort kapott, melyet megköszön és közli, hogy tiszttársaival el is fogyasztotta a tanács egészségére.

100 A szabadságharc első évében a három város júliustól december végéig két ellentétes erő között őrlődött. Mindkét fél felé meg-meg kellett játszani a hűséget, mert egyik erő sem uralta kizárólagosan a helyzetet. Három irányból jövő megtorlással kellett számolni, sőt azt el is szenvedni. A mezőgazdasági foglalkozású nép a használatában levő területnek csak kis részét használta szántásvetésre, szőlő- és gyümölcstermelésre. Csak annyit, amennyihez elegendő erővel rendelkezett. Kérdés, hogy a veszélyekkel terhes, zaklatott időben a szántásvetés, betakarítás munkáit el tudták-e végezni. Deák Ferenc kuruc hadai a szüret táján szállásoltak be a városba. Hosszabb ideig ott is tartózkodtak. A másik két városban sem zavartalan az élet. Már az aratást, cséplést zavarták a Tiszántúlról jövő hírek. A munkaerő egy részét lefoglalta a különböző rendelkezésekre történő élelem előteremtése, a rendelt helyre való szállítása, a szolnoki vár védműveinek munkálataiban való részvétel, a fegyveres készenlét. A városárkok, kapuk helyreállítása is nagy munka volt, mert azokat csak a török alóli felszabadító háború idején újították meg, így elhanyagolt állapotban voltak. Tehát nem a hétköznapok békés munkái foglalkoztatták a városok népét, hanem a háborúra való előkészületek kötöttek le jelentős erőt. A rácok rablásai szükségessé tették a pusztákon történő őrjáratokat, melyre a parasztvármegye már nem bizonyult elegendőnek, ki kellett más fegyveres lovasokkal egészíteni. Deák Ferenc sem pihenéssel töltötte a városban a napokat, hanem ezredének kisebb egységeivel őrjáratokat tartott, nehogy a rácok váratlanul rácsapjanak Kecskemétre. Glóbitz császári ezredes is a szemét Kecskeméten tartotta, mert tudta, hogy ott nagyobb számú kuruc katonaság tartózkodik. Leste az alkalmat, amikor a szegedi és Arad környéki rácokkal rácsaphasson. A városok tanácsai kitűnő alkalmazkodóképességről tettek tanúságot, mely a korábbi évszázadokból (a török időkből) öröklődött. Egyelőre sikerrel szerepeltek a hatalom mindkét tábora felé. Ismerték azokat az eszközöket és módokat, melyek átsegítették őket, hogy városuk, népük, vagyonuk minél kevesebb kárt szenvedjen. A főküzdelem ismét a megmaradásért folyt. Azt, hogy mely hatalom felé nyilvánult az őszinte közreműködés, megállapítani nem könnyű. Az igazi színvallás az egész szabadságharc alatt nehéznek bizonyult. A belső énjük mindenekelőtt a magyar szabadság ügye mellett kívánta meg az odaadó cselekvést. Kecskemét helyzete a legnehezebb, mert az egész szabadságharc alatt Szeged felől ütközőpontul szolgált. Szeged ki tudta mesterkedni, hogy függjön tőle. Míg a hivatalos városvezetés kénytelen az adott helyzethez alkalmazkodni, addig a köznép nyíltan állást foglalt. Rákóczi hadserege zömét a mezei hadak alkották, főként a kezdeti időszakban. Olyan hadsereg, melyben a katonáé a ló, a felszerelés, a fegyver, sőt a saját ruháját használta. Az első évben a regu82