Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Feld István–Jakus Lajos–László Csba: Csővár

A XV. század végénél jóval előbb készülhetett el a külső várfalöv a délnyugati külső kapuval, de valószínű, hogy Ráskay itt is építkezett. Nem kizárt, hogy a nevével ellátott feliratos kő — építési feliratként — a külső kapu ekkor emelt kaputornyán állt. Már a korábbi századokban is kedvelt volt a gyakran az építtető címerével is ellátott építési felirat a kapuk felett, mely a főúr gazdagságát, méltóságát hirdette.

114 1518 után már nem került sor a lakályosságot és a reprezentációt szolgáló építkezésekre. A török veszély növekedésével a katonai jellegű építkezések kerültek előtérbe. A Bebekek uralma idején, 1530—40 körül kerülhetett sor a vár megerősítésére. E munkák főleg a nyugati oldalon folytak, hiszen ez volt a legkönnyebben támadható oldal: a szomszédos, a Várhegynél magasabb Vashegyről könnyen elérhető volt ágyúkkal a vár. Az erődítés legerősebb eleme az északnyugati sarkon felépített nagyméretű ágyúrondella volt. Figyelemre méltó, hogy a közeli, hasonló jellegű Buják várában méretben is majdnem teljesen egyező rondellát építtettek, Patay Pál szerint 1551-ben.

115 Hasonló rondellák Szigligeten, DiósgyőrSen, Budán stb. mind 1526 és 1564 között épültek.

116 A rondella felépítésével egyidőben sáncokat és árkokat alakítottak ki a nyugati vároldal előtt, és ekkor készülhetett az északi és keleti félkörös védőmű is. E munkák azonban nem sokat segíthettek a vár rossz stratégiai helyzetén, a főúri vár új funkcióra való átformálása kilátástalan feladat volt, így pusztulása — mint váraink többségének is — szükségszerű volt. A legnehezebb feladatokra akkor vállalkozunk, amikor a vár életét próbáljuk megrajzolni. A kevés erről tanúskodó tárgyi anyag alapján leginkább a XV. század vége — XVI. század eleje idején tehetünk erre kísérletet. A vár „társadalma" csúcsán állóknak — a várúrnak, várnagyának, familiárisainak — életéről természetesen nem sok adattal rendelkezünk, csupán várbeli életük építészeti keretét vázolhattuk fel az előbbiekben. A várban élők másik fontos csoportját képezték a katonák. Fegyverkészletükből a megmaradt emlékek alapján a számszeríjakat, szakállas puskákat, kisebb ágyúkat ismerjük, de az természetesen jóval gazdagabb volt. A lovasfelszerelést — patkók, hevedercsat — éppúgy használhatták a főúr kíséreteinek tagjai, mint a vár fegyveresei. A leletek nem alkalmasak annak megállapítására, hogy az istállók bent voltak a belső várban — innen kerültek elő patkók —•, vagy pedig inkább a vár nyugati oldala elé elhelyezhető gazdasági épületekben. A cipőmaradványokról sem lehet megállapítani, hogy ki hordta, de bizonyára többféle típusról lehet szó. Valószínű viszont, hogy az előkerült kőlapra karcolt malomjátékot a katonák használták pihenőidejükben. A szerszám- és eszközleletek — sarló, szeghúzós kalapács, kés, mészárosbárd — azt bizonyítják, hogy a várban élő cselédség, szolgaréteg nemcsak a belső kiszolgáló és javítási munkákat látta el, hanem mezőgazdasági munkát is végzett, talán éppen a vár közvetlen ellátását szolgáló földeken. Nem lehet véletlen, hogy sarlókat nagyon sok várunkból ismerünk. A leletek jellegéből következően elég sokat tudunk a vár konyhájáról. A konyha tűzhelyét, kifolyós medencéjét már említettük, a nagyméretű mészárosbárd az egyik legfontosabb szerszám volt itt. A főzésnél és étkezésnél használt cserépedények hasonlóak voltak, mint más várainkban: a főzés főleg északkeletről és részben Buda környékéről származó mázas és mázatlan fazekakban történt, de használtak jó minőségű, grafitos anyagú fazekakat is, melyeket osztrák eredetűnek tartanak és a Dunán kerültek volna erre a vidékre. Az asztali 55