Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Jakus Lajos: Váci hajómalmok

vei kezdték, utána a vasakat, koszorúkat, keresztfákat, a 13 m hosszú gerendelyt hévérrel nyomták ki úgy, hogy a vége kijött a malomból, leesett a vízbe, utána már a völgyhajóról leborult magától, azután kivitték a partra. Szétszedték a vízjárót, levették a vízfogót. A három kötőgerendát és gerendelyt elől-hátul odakötötték a malom oldalához, azzal „szálába állt" a vízfolyással szemben. A völgyhajó mögéje került. A malmot elől-hátul erősen kikötötték. A két hajót tölgyfából készített, földbe ásott 10—12 jégtörő bak védte. Télen a parton hamarabb megfagyott a víz, mint beljebb a Dunán, ott még úsztak a jégtáblák, a parton már lehetett korcsolyázni. Mikor megállt a jég, akkor vágták a hajó körül, de ez még nem jelentett veszélyt. Arra kellett vigyázni, amikor megindult a jégzajlás. Ilyenkor gyorsan meg kellett szabadítani az „anyajégtől" a malmot, mert a víz szemlátomást áradt vagy apadt, ahogy dugulás történt Pesten a hidaknál. Jégmenés idején a molnárok malmaikban tartózkodtak, éjjel-nappal fűtöttek, várták, mikor indul meg a zajlás. Ilyenkor gyakran előfordult, hogy a malmok vesztét okozta, így járt Kurdi Sándor nagyapja, Joó Dávid. Egy óriási „szigetköze kaszásjég", amely még nem töredezett szét, megindult, s amerre ment, törtzúzott mindent. Ez kapta el malmát, rányomta a bakokra, onnan lezuhant és összetörött darabokra. Csereklye Bálintné hasonlóan járt egy tavaszi jégzajlásban. Jégmenés után még jöttek „ipolyjegei", de hozzáfogtak a malmok felszereléséhez, mely megtartott egy hétig. A Duna ilyenkor már megtisztult a jégtől, hozott ugyan roncsokat, tutajokat, fatörzseket, de megkezdődhetett az őrlés. Hajómalmok „bevetése" A hajómalmokat, ha vízre bocsátották vagy javításra szorulva partra vontatták, nehéz műveletet kellett végrehajtani. A malmot felemelték 6—7 hévérrel, csáklyával „alászurdosták" a hasfákat, arra helyezték a két szánkót, úgyhogy a bordán feküdjenek. Nagy, vastag, erős láncon, a „száraztekerővel" partra vontatták. A malom partra vontatásához szükséges szerszámfákat a céh használati díj ellenében kölcsönözte a mestereknek. Tárolásukra kunyhót építettek. Ott őrzik nemcsak a karóverő szerszámot a hozzá tartozó kötéllel, hanem a teleltetéshez szükséges sutot és szánkókat. 1855-ben leltárba vesznek végein 29 vaskarikával megerősített 16 db sutósrófot, 3 db sutótalpat, 24 vaskarikával végein megerősített 8 db sutófészket. A malom bevetéséhez, vagyis vízre bocsátásához 2 szánkó, 2 sutó és 30 db hasfa szükséges, az utóbbiból lehet kevesebb is. Használati díja fél malom után 5, egész malom után 8 pengő forint. Mielőtt a szerszámot elvinnék, a kölcsöndíját be kell fizetni a céh pénztárába, különben nem adható ki. A hajómalmok biztonsága Hazánkban a Széchenyi István kezdeményezésére 1831-ben megindult gőzhajózás a váci molnárokat kellemetlenül érintette. A hajózást akadályozó malmok és karók miatt évtizedekig kapják a figyelmeztetést uraságtól, megyétől, várostól, hajózási vállalattól és végül a helytartótanácstól. A molnárlegények ellenszenvüket úgy mutatták ki a hajósokkal szemben, hogy azokat illetlen tettekkel sértegették. 1854-ben ezért feljelenti őket a Gőzhajó Társaság. A molnár256