Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca

keméti lovas járőr észrevette őket. Megállapította, hogy egy vörös ruhás német tiszt a parancsnokuk. Szűcs István hadnagy, kit a nép Szűcs Istóknak, a rácok ostorának nevezett, Mester Gergely kecskeméti lovastiszttel éjjeli pihenőjük alkalmával kihallgatták, mi a szándékuk. Megtudták, hogy Nagykőröst akarják megtámadni. Nyomban értesítették a nagykőrösi bírót. Akkor Szabó János viselt főbíróságot, Dobos Pál másodbíróságot. Azonnal intézkedtek. Félreverették a toronyban a harangokat. A lakosság összefutott a vész jelre a tanácsháza elé. A főbíró közölte, hogy itt a rác veszedelem, ha nem akarnak a kecskemétiek sorsára jutni, akkor szembe kell velük szállni. A nép az értékeit hordja a templomba, nők és gyermekek vonuljanak a templom kerítésén belülre. A templom és tornya kőből készült, kőkerítés vette körül, melyen négy erős tölgyfa kapu volt az égtájak irányában. Kívül mély árok szegélyezte a kőfalat. A várost kettős árok vette körül négy kapuval, melyről már bővebben említés történt. Az árkokat nemrégen újították, de még amit erősíteni tudtak rajta, erősítették. Szerencsére Kállay Miklós hadnagy a lovascsapatával itthon volt (74 lovas). Sőtér Tamás ezredeshez, ki Jászberényben táborozott, futárt küldtek, jelentve a veszedelmet, és azonnali segítséget kértek. Vágó András alhadnagy a ceglédi lovas katonákkal is megérkezett. A temetőhegyi és Kálmán-hegyi szőlők között bejövő Csongrádi útra nyolc emberből őrséget állítottak a szőlők széléhez. A város tarackjai közül kettőt a templomtoronyba vittek föl, egyet a nagymészárszék tetejére, a belső felvonóhidas kapura irányozva, mert erről várták a támadást. Kállay Miklós bátor katona volt, igyekezett a védelmet megszervezni, bátorította az embereket. A városban elég sok fegyveres ember lakott, mert a fejedelem minden fegyverfogható embert már többször hadba szólított, így csaknem minden háznál voltak fegyverek. De ez alkalommal nem mindenki gondolt arra, hogy életét kockára tegye, hanem az értékesebb holmijait, családját a templomkerítésen belülre vitte, ő maga igyekezett a Gát és Gógány nádasaiba, szőlőkbe, az erdőbe, biztonságosabb helyre húzódni. A krónikás, Ballá Gergely meg is említi, hogy a védők bizony igen kevesen maradtak, s ha az ellenség olyan okos lett volna, hogy előbb a sáncokat nézi, akkor észrevette volna, hogy azokon a védők igen kevesen voltak. A belső sáncon az átvezető pallót sem szedték föl. Bizony azon minden ellenállás nélkül bejöhettek volna, ha a két sánc között a védők meg nem akadályozzák. A Budai és Ceglédi kaput sem őrizték eléggé, mert azon a rác lovasok is ki-be nyargalhattak. Ahogy a krónikás feljegyezte, a támadás napja szept. 11-én érkezett el. A rácok hajnalban jöttek a város felé, de gyanút kaptak, mert az éjjel két alkalommal ágyúdörgést hallottak Nagykőrös felől. Veres Takács János és Gyüge Mihály a tarackokat elsütötték, lehet, hogy próbaképpen, de lehet, hogy azért, hogy a rácok is meghallják, nem jönnek váratlanul. A Csongrádi útnál az őrség sem lehetett éber, mert a rácok előőrse majdnem meglepte őket. Közülük Horváth Mihály másodmagával a város felé vágtázott, de a rácok lőtávolságra beérték és rálőttek. A bal karján megsebesült és el is fogták. A fogságba esett Horváthot vallatóra fogták, de benne olyan jó vezetőre nem találtak, mint a kecskeméti támadásuk alkalmával a pusztára tartó kecskeméti emberben. Azt kérdezték tőle, miért lőttek Kőrösön. Mondta, ha új sereg katona érkezik, azt ágyúdörgéssel szokás üdvözölni. Ebből a rácok sejteni kezdték, hogy a nagykőrösiek várják az érkezésüket, és itt könnyű prédával nem távozhatnak.,. Megérkeztek a város alá. Annak déli oldala felől, a vásártéren telepedtek le. Egyórai pihenőt tartottak. Reggeliztek és pálinkázás után kezdték a támadást. Nagy ordítozással rohantak a város sáncainak. A templom tornyából ágyúkkal lőtték őket, majd a sáncok tetején levő, homokkal töltött hordók és kasok mellől puskatűz fogadta őket. A vörös ruhás német tiszt egyre erélyesebben ösztönözte őket, de a tüskés sövény, mellyel a töltések külső oldalát megerősítették a körösiek, megmászhatatlan volt, a szétszedéssel nem boldogultak, mert a védők is lőtték őket. Még az iskolamester, Kecskeméti György és diákjai is a sáncokon tevékenykedtek fegyverrel a kézben. Az egyik diákja, Solti János meg is sebesült. A lovas katonaság a kőpince körül állt, hogy az esetleg betört ellenségnek elébe állhasson. A gyalog rácok közül a külső városba betörtek, de ott is puskás emberek álltak ellen. A rácok ugyan a lovasokat elnyomták és ezek a Budai kapun kiszorultak, hol a rác lovasság támadt rájuk. Az igazi lovascsata Sőtér Tamás ezredes három század lovasságának megérkezése után fejlődött ki. Korábban említés történt, hogy egy-egy zászlóalja katona csak kivételes esetben több száznál, leginkább 74—75 lovasból állt. Tehát 250—280 lovas jött; ha az ezredtörzs is jött, 300 lovas. A nagykőrösi és ceglédi lovasság 140—150 ember lehetett, tehát összesen kb. 410 lovas vett részt a harcban. Sőtér lovasait Léi 131