Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: Perőcsény és Vámosmikola állattartása

2. fcép. Az egykori szántó ma erdei legelő. (Valamennyi felvétel 1975. Kocsis Gyula) munkája egy kocsi szénát eredményez. Legelője, erdeje a község szükségletéhez képest elegendő. Az 1720. évi összeírás pedig kiemeli a sertéshizlalás jelentőségét. Nem említi viszont az összeírás az erdei legeltetést, holott a környező községeknél (Börzsöny, Damásd, Szokolya, Baráti, Bernece) nem mulasztja el megjegyezni, hogy „paseua in sylvis". Ezzel szemben a perőcsényi földek gyengébb — közepes — minőségűek; egy köböl elvetett gabona csak 4—5 köböl termést hoz. Rétjein 3 kaszás egynapi munkája után lehet 2 kocsi szénát gyűjteni. Valószínű, hogy ebben az időben még nem működött nyomásrendszer Perőcsényben, mert az 1720. évi összeírás szerint a szántóik a patakvölgyekben vannak („calcatura in collibus"), és 2

/s részük irtásföld. Legelőik az erdőben vannak, sőt a disznók hizlalására 60 forintért makkos erdőt bérelnek. (L. 1—2. kép.) Lényegében hasonló különbségeket figyelhetünk meg a XIX. század második felében is. Források hiányában azonban sajnos nem tudjuk megállapítani, hogy a XVIII. század elején létező, többnyire az eltérő mikroföldrajzi környezet által kialakított különbségeknek következményei-e a recens anyagban jelentkező eltérések, vagy pedig a XIX. század második felében végbemenő gazdasági átalakulás késett meg egy kissé Perőesényben. Mielőtt azonban a XIX. századi kérdések ismertetésére térnénk át, szót kell ejtenünk a népesség folyamatosságának problémájáról is. Az első jobbágyneveket a XV. század vége felé jegyezték fel az általunk vizsgált községekben.

7 A fentebb már ismertetett forrásanyag gazdasági elemzésre kevéssé alkalmas, azt azonban lehetővé teszi, hogy ezeket az elsőként leírt családneveket két és fél évszázadon át figyelemmel kísérhessük. A források alapján pedig úgy tűnik, hogy történelmünknek ezt a viharos, háborúskodással 96