Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: Perőcsény és Vámosmikola állattartása

A következőkben a gazdasági-társadalmi viszonyoknak, az állattartás volumenének, módszerének történeti alakulását feltárni igyekvő — a vártnál szegényesebb forráslehetőségeken alapuló — kutatás eredményeit adjuk közre. Mindkét községet a XIV. század első felében említik először; Mikolát ekkor már egyházashelyként. Mindkét község a Duna völgyét Selmecbányával összekötő — akkoriban országos jelentőségű — út mentén helyezkedett el. Ez valószínűsíti korábbi keletkezésüket. Valószínűleg az előnyös földrajzi fekvésnek tudható be, hogy a XV. század elején mindkét helység mezőváros és vásártartási joggal rendelkezik. A további sorsuk a birtokosok személyén keresztül — 1437től — összekapcsolódik; ekkor kapja a községeket adományba Lévai Cseh Péter. A XVI—

XVII. században Léva várának tartozékai, így kerülnek az Esterházy család hercegi ágának birtokába a XVII. század végén.

3 A községek gazdálkodásának középkori történetéről okleveles forrásaink nem adnak tájékoztatást. Az első, részletesebb elemzésre alkalmas forrás a XVI. század második feléből maradt ránk. A török hódítás Drégely és Esztergom eleste után érte el az Ipoly völgyét. A községek a török közigazgatás szerint az esztergomi szandzsákhoz tartoztak. Az 1570. évi török adóösszeírás alapján már részletesebb ismereteket kapunk a község lakosságáról, gazdasági erejéről.

4 Megállapíthatjuk, hogy az Ipoly völgyének községei között Nagybörzsöny után Mikola a második, Perőcsény a harmadik helyet foglalja el a gazdaságok száma és a tized mennyiségéből 'hozzávetőlegesen kiszámítható szántóterület nagysága alapján. Fontos tanulságot vonhatunk le az egy gazdaságra jutó szántóterület nagyságából: a környékbeli községeket vizsgálva 3 csoportot különíthetünk el. A legkevesebb az egy gazdaságra jutó szántó mennyisége Nagybörzsönyben, ami azzal függ össze, hogy a helység lakosságának fő foglalkozása a bányászat és a szőlőművelés volt. A második csoportba Mikola, Perőcsény, Letkés tartozott, ahol a nagyobb lélekszámú népesség tömörülésével párhuzamosan a társadalmi rétegződés is előrehaladott állapotban volt; a töredéktelkesek száma is jelentős lehetett. A harmadik csoportba kis lélekszámú községek — Tölgyes, Bél, Kisölved, Kesző — tartoztak. Ezekben a községekben az egész- és féltelkes gazdaságok alkották a népesség zömét. A lő- és marhatartásról a defter nem közöl adatot, jelentős volt azonban a sertéstartás [gazdaságonként átlagosan 3 db egyévesnél öregebb (anya)disznó] és a méhészkedés. Valószínűnek tarthatjuk, hogy a juhtartás ebben az időben még nagyon csekély mértékű lehetett, mert vidékünkön egyetlen esetben sem jegyeztek föl bárány tizedet. Perőcsényben viszont igen jelentős volt ekkor a szőlőművelés; gazdaságonként 44 pint musttized után fizették a természetbenitized-megváltást. Az esztergomi érsekség fél évszázaddal későbbi (1622. évi) gabonadézsmajegyzéke megerősíti a társadalmi rétegződésről fentebb kialakított képünket.

5 Ezt követően, közel egy évszázadon keresztül, ismét hiányoznak a részletesebb elemzésre alkalmas források. A XVII. század második felében kezdődő mozgalmas történeti korszakot lezáró, a nyugalmasabb, békés fejlődés lehetőségeit megteremtő időszak kezdődik a XVIII. század második évtizedében. A korábbi időszak gazdasági, népességi változásait felmérő összeírások készülnek az 1715. és 1720-as évben.

6 Ezen összeírások alapján már némi különbséget fedezhetünk fel a két község gazdálkodásában. Mikolán mindkét összeírás szerint 2 nyomásos rendszerben művelik a jó minőségű földet, amely egy köböl elvetett gabona után 5—6 köböl termést hoz — az összes szántóterület Vs része irtásföld. Rétjei jók, egy kaszás egynapi 94