Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után

kozó, akik kint élnek állandóan az erdőben, új szerszámokat honosítanak meg, tőlük látják először ezen a vidéken a hasított ölfából készített nyári szállásokat, s azok, akik fafaragással foglalkoztak, Kemencén, Bernecebarátiban új, célszerű készítményéket s faismeretet tanulnak el tőlük.

20 „Akkor aztán gyöttek ide Veszprémből. Azok pedig talicskákat csináltak, ezt a furikot, amit a kubikosok szoktak használni. Ezek a Veszprém megyeiek, ezek is mind erdei munkások. Namost, édesapám azokhoz elment dógozni. Mer azok kimentek az erdőbe, ott csináltak egy gunyhót maguknak, elhasogatták a fát, abból csináltak maguknak ott egy lakást, azok csak alkalomadtán jötték be a faluba él elemér, vagy ilyesmiér, azok ottan dógoztak állandóan. És édesapám odament őhozzájok, és ő sajátította el ezt a talicska dogot, meg a kaszanyelet, a favillát, meg a gereblyét. Mert azt is csináltak" (Kemence). Természetesen, ezek a készítmények, a talicskát leszámítva, korábban és helyben is készültek. Am az 1855-ben született kemencéi Faragó Sági György különleges minőségű és keresett szerszámokat tudott ezután készíteni. A Veszprém megyeiek mellett megjelentek a vidéken a bihari románok is, s szintén bővítették a helyi tudást és eszközanyagot. „Na, osztán csináltunk még mink fakanalakat, meg ezt az úgynevezett román szánkót is, amit a román favágók használták. Valamikor, annak idejibe, aki kitermelte a fát ilyen hegyekbe, régente, úgy darabonként dobálta be a völgybe (csúsztatás). Akkor osztán oda csináltak iparvasutat, de régen az se vót, hanem kocsikkal mentek ki reggel 15—20 km-en. Namármost. Akkor később jött ez a román szánkó. Azon egy olyan fél méter fát behúztunk. Ez olyan, hogy talpfa van neki, orra, akkor elől van két káva, benne négy láb, akkor erre raktuk rá a fát, oszt a hegy tetőjiről behúztuk a völgybe" (Kemence).

21 Néhány évtized alatt az idegenből behozott eszközök és munkamódszerek helyivé váltak, elterjedtek, s azt eredményezték, hogy — mint Erdélyi Z. írja — „ ... a bernecebarátiak és a kemenceiek ma az ország egyik legnevesebb faközelítő munkásai. Megtaláljuk őket Baranya megyei erdőségeinktől a Hernád völgyéig."

22 Azaz, ma már ők viszik tovább azt a kézi technikát, amely alig egy évszázada kezdett kialakulni saját régi technikájúk és az idegenből ide hozott termelékenyebb módszerek ötvözeteként. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakosság jelentős része a század elejétől az erdőre, az erdei munkára tudta alapozni egzisztenciáját. Ez az egzisztencia azonban nem önálló, nem hasonlítható a parasztság kisbirtokos, önálló gazdaságaihoz, amelyeknek másképpen része az erdő: önálló paraszti üzemág. A kapitalizmus korában Kemence és Bernecebaráti volt zsellérrétege kétkezi munkássá vált. Kapitalista nagyvállalat alkalmazottjává, szakmunkássá lett. A régi világból csak szaktudásának egy részét, a hagyományosan elsajátított ismeretet hozta, tőkeként, de ezt még ki kellett egészítenie, termelékenyebbé kellett tennie, hogy versenyképessé válhassék. A feudális, uradalmi erdőbirtok oldódása volt szükséges ahhoz, hogy az erdő valóban megélhetést nyújtson, s jelentős rétegeket eltarthasson Magyarország e két legerdősebb határú falvak közé sorolható településén. 8. Az uradalmi erdő kapitalizálódása még egyéb apró lehetőséget is fenntartott néhány család számára. Például fatelepet létesítettek, s itt néhányan rendszeres alkalmazást nyertek. Más vállalkozók festékiadó fát kérgeitettek, s adtak szállítási és kézi munkát néhány családnak. Páran Drégelypalánkon a fa vagonba rakásánál kaptak jó lehetőséget. Ezek azonban lényegesen nem bővítették a munkalehetőségeket. 9. Volt azonban az uradalmi erdőknek a lakosság számára olyan haszonvétele is, amely már megvolt a feudalizmus időszakában is. Ez pedig a fára épülő 86