Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor. Az Ipoly menti falvak néprajzi képe

Térképen nem ábrázolható jelenség volt, hogy a „föld a földhöz", a gazdag a gazdaghoz házasodott. A jelzett elkülönülések felbomlása is a vagyoni szempontú összeházasodásokkal kezdődik (nemzetiségi fiú magyar lányt visz; ugyanez a reformátusoknál). Ellentétes vagyoni helyzetűek házassági kapcsolata nagyon ritka. Ha megtörtént, nemzedékeken át emlegették a szegény, de szép lány sorsát. Az adatközlőktől nyert értesülés szerint szinte mindenütt a „lányok mozogtak". Legény vőnek nagyon ritkán ment, az is főleg családi okok miatt (gazda kellett a házhoz, az após nem élt stb.). Az anyósok keze alá került menyecskék sorsa (szinte a mai napig) azonos az irodalomból már ismert adatokkal.

9 A búcsújárás kiterjedését feltüntető térkép adatai bizonyos részben egyezőek a házassági kapcsolatok adataival. Ezt az magyarázza, hogy a családok között ünnepi találkozás a búcsú alkalma volt. A búcsújárás nyomósabb oka a vallási érzületben keresendő, amely azonban sohasem választható el az újat kereső, tapasztalatszerző indítéktól (idegenforgalom primitív módon). Perőcsény egymagában áll a búcsújárás térképén, mivel a reformátusok vallási okokból nem jártak búcsúra. A katolikus falvak mindegyikében eléggé jelentősnek mondható a búcsújárás szokása, amelynek külön eszközei: ünnepi hátikosár, díszes szőrtarisznya. Szinte mindegyik falu felkereste a márianosztrai kegyhelyet (szept. 8., Kisasszony napja) és sorrendben legtöbben Vácot. Gyakori még Esztergom. A palóc falvak (1., 2., 3., 5.) az északi „nagypalóc" területekkel tartottak szoros kapcsolatot (Mátraverebély, Hasznos búcsúi). A múlt századra utaló adatok között olyan búcsújáró helyek is szerepelnek, mint Máriacell, Márianosztra, Sasvár, Szentkút és más, távoli helyek. Ezeket valamilyen „fogadalom" kötése alatt hosszú, rendszerint gyalogos úttal keresték fel (2. kép).

10 A környezettel való szoros és rendszeres kapcsolattartást a vásározóhelyek jelzik.

11 Piacra, vásárra járni élményszámba menő esemény volt mindig. A pókháló sűrűségű adatok is a fentieket bizonyítják. A vásározóhelyek között Vác, Párkány, Esztergom, Balassagyarmat tájközpontok, valamint Vámosmikola és Ipolyság, mint a terület másodrendű központjainak szerepe emelhető ki. A vásárok egy-egy félévi szükséglet beszerzésének a helyei voltak elsősorban (szerszámok, konyhai elszerelés, ruházat stb.).

12 A terület lakossága — a vizsgált időszakban — szükségleteinek döntő többségét a vásárokon szerezte be. A vándorárusok (fazekas, vásznas, posztós, üveges, olejkáros, meszes, drótos) inkább egy-egy (a vásárban nem gyakorolt) igényt elégítettek ki. Az összes között legnagyobb volt a váci vásár. Nagy találkozóhelye ez az északi, nyugati és a keleti területeknek, Debrecenével vetekedett. Eladásra jármos- és tenyészállatokat, faárut, háziipari termékeket (hátikosár, fából készült szerszámok, jármok, hordók, talpfák stb.). Mezőgazdasági és állati termék alig került a vásárra. Ez utóbbiak a hetipiacokon cseréltek gazdát. Az eladásra szánt termékeknek mintegy egyharmada került csak piacra. A többi megtermelt áru (a századfordulóra már kifejlett) nagykereskedelem révén kelt el (gabona, állat, baromfi is!). Egy-egy gazda — a szükségletek függvényében — évente általában 3—4 vásáron fordult meg (3. kép).

13 Had, nemzetség (9.) A kérdőív a nagycsalád rendszerét, a vérségi összetartozást kívánta vizsgálni, de mindenütt nemleges volt a válasz. Kemencén az idősebbek még néha használják a nemzetség megnevezést, de kiterjedési körét nem tudják meghatározni. Bernecebarátihan gúnyos értelemben fedezhető fel (pl. Pálinkás brancs). 632